Több mint 10 milliárd forintot hajt be az V. kerület az egészségügyi tárcán

Tíz és félmilliárd forintot kell kifizetnie az Egészségügyi Minisztériumnak az épület körüli parkolóhelyek használatáért. A törvény szerint ugyanis csak négy hely jár ingyen, a többiért a helyi önkormányzat díjat szedhet. Az V. kerület július elején döntött a közterület-használati díj visszamenőleges megtérítéséről. Mivel az egészségügyi tárca a törvényes határidőig nem fizetett, az önkormányzat pénteken inkasszót nyújtott be a minisztérium számlájára – jelentette be pénteken Rogán Antal, a kerület polgármestere.

A V. kerület csaknem egy éve harcol azért, hogy a helyi közintézmények ne zárják le azokat a területeket, amelyeket parkolónak használnak, illetve fizessék ki azok használati díját. Az ügyben már csak a Honvédelmi Minisztériummal és az egészségügyi tárcával nem sikerült megegyezni. Az önkormányzat július 4-én két-két határozatban szólította fel a tárcákat az érintett területek felszabadítására, illetve a közterület-használati díj kifizetésére. A honvédelmi tárca mindkét rá vonatkozó határozatot megfellebbezte, az egészségügyi minisztérium azonban csak azt, ami a parkolóhelyeket elkerítő elemek elbontására kötelezi őket. A tárca a parkolódíj visszamenőleges megfizetése ellen nem tiltakozott, így az július 24-én jogerőre emelkedett – közölte Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.

A tárcának 15 napon belül fizetnie kellett volna. Mivel ezt nem tette meg, az önkormányzat pénteken inkasszót nyújtott be az Egészségügyi Minisztérium számlájára egy bankon keresztül. A megbízás várhatóan hétfőn érkezik meg a pénzintézethez, de a döntésről már pénteken tájékoztatta a kerület a tárcát – mondta a polgármester. Az önkormányzat hajlandó tárgyalni a részletfizetési lehetőségekről, illetve bizonyos kedvezmények is elképzelhetőek, de a minisztérium sem állhat a jog fölött – szögezte le a politikus.

A helyi képviselő-testület szeptember 13-án tárgyal a fellebbezésekről, amelyeket a másik három határozat ellen nyújtott be a két tárca. A többség valószínűleg elutasító döntést hoz, így az a három határozat is jogerőre emelkedik. A honvédelmi tárca is körülbelül 10 milliárd forinttal tartozik majd az önkormányzatnak – hangsúlyozta Rogán Antal.

Az V. kerület több mint 20 közintézménnyel már megegyezett a parkolóhelyekről; az Országgyűlési Hivatal és az APEH például évi 20 millió forintot fizet az önkormányzatnak a helyekért, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank pedig úgy oldotta meg a helyzetet, hogy egy közeli mélygarázsban bérelt parkolóhelyeket – mondta Rogán Antal.