Több millió forint értékű drogot szállított siklóernyővel egy férfi Csongrádban

Akt.:
Több millió forint értékű drogot szállított siklóernyővel egy férfi Csongrádban
© Fotó: police.hu
Budapest – Harminchat millió forint értékű drogot szállított egy férfi motoros siklóernyőjével Csongrád megyében – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A kiszombori határrendészeti kirendeltség munkatársa a stabil hőkamerán észlelte csütörtök este, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányából érkezve a tiszaszigeti közúti határátkelő térségében leszáll a szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.

A férfi a kiérkező rendőrnek azt mondta: műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba vitték.

A rendőrök ezt követően átvizsgálták a helyszínt, ahol a kábítószer-kereső kutya a motoros siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra jelzett. A környező fák tövében ezután megtalálták az M. Zsolt által oda rejtett sporttáskát, amelyben 17 csomagban 18 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az előzetes gyorsteszt alapján a táskában kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A 49 éves szegedi férfival szemben különösen jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

– MTI –