Több kockázatot is lát a számvevőszék a költségvetésben

Az Állami Számvevőszék szerint a 2009-es költségvetési törvényjavaslat több kockázati tényezőt tartalmaz, szerintük például a kormány által előrejelzett 1,2 százalékos gazdasági növekedés helyett a nulla százalék a reális – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke, miután átnyújtotta a büdzséhez készített véleményüket Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. A számvevők szerint a kormány által tervezett kiadási megtakarítás duplájára, 500-550 milliárd forintra lenne szükség.

A visszavont és jelentősen átdolgozott költségvetési tervezetben számos kockázati tényező van az ÁSZ szerint. A számvevők óvatosabbak a 2009-ben lehetséges gazdasági növekedés mértékével kapcsolatban, mint a kormány. A kabinet a korábbi 3 százalék helyett 1,2 százalékkal számol, az ÁSZ szerint viszont a nulla százalékos növekedés a reális – mondta Kovács Árpád. Ennek következtében több adó bevételének teljesíthetősége kérdéses.

A kisebb növekedési adat miatt az ÁSZ 500-550 milliárd forint megtakarítást tart szükségesnek az egyensúly érdekében, ez 250-300 milliárddal nagyobb, mint a kormány terve – nyilatkozta Kovács Árpád.

Az ÁSZ magas kockázatúnak ítéli az államadósság kamatkiadásait. Ezek nélkül ugyan többlete lenne a költségvetésnek, de a nagy államadósság kamatterhe miatt deficitessé válik – mondta a számvevőszék elnöke. A Magyar Nemzeti Bank szerdai alapkamatemelésének hatásait még nem számolták ki, de ez csak tovább növeli a költségvetés teljesíthetőségének rizikóját – mondta Kovács Árpád.

A költségvetési törvényjavaslat általános vitáját november 3-án kezdi meg az Országgyűlés, és 30 órás időkeretben folytatja le – közölte Szili Katalin házelnök.