Több kategóriában díjaztak Kazincbarcikán

A díjazottak
A díjazottak
Kazincbarcika – A barcikai majális végén Szitka Péter polgármester átadta az OPont Hírportál által meghirdetett Év embere 2015. díj kazincbarcikai kitüntetettjeinek az elismeréseket.

Civil kategóriában Tomkóné Kiss Mária, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete elnöke kapott díjat. Az átadáson elhangzott, hogy Tomkóné Kiss Mária az elnöke a tavaly huszadik jubileumát ünneplő Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének. Az elmúlt két évtized alatt rengeteget dolgozott azért, hogy jobbá tegye a helyi és a környéken élő mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek életét. Sőt, az országos szövetséggel együttműködve a fogyatékos jogszabályok előkészítésénél szintén adtak a véleményére. Tomkóné Kiss Mária vallja: „Ugyanúgy élünk, és dolgozunk, mint minden ember, csak egy kicsit másképp, és akkor ez a másképp az, amit meg kell oldani”.

Szívélyesség, figyelmesség

A Szolgáltató kategória díjazottja Nagyné Németh Mariann virágkötő lett. A méltatásában elmondták, hogy a szívélyesség és a figyelmesség mintaképe. Sajátos helyén dolgozik a városnak, egy olyan pontján, ahol nem mindig vidáman, hanem nehéz szívvel mennek virágot venni az emberek. A jó szó, a kedvesség gyógyír ilyenkor. Más esetekben pedig az előzékenység, a készségesség az, ami az eladói tevékenységét fémjelzi. S még valami, hiszen egy virágkötőnél az említetteken túl lényeges tulajdonság a jó ízlés. Kötészeti munkáját megbecsülik, értékelik az emberek.

Odaadó munkával

Az Egészségünkért kategória díjazottja dr. Salha Walid Khalil, a kazincbarcikai kórház hospice és a pszichiátriai rehabilitációs osztály vezetője lett. Dr. Salha Walid Khalil Szegeden végzett az orvosi egyetemen, s mára igazi barcikaivá vált, semmi másnak, különleges személyiségének, odaadó munkájának köszönhetően. Kezdeményezője, egyik létrehozója az általa vezetett, ma már nélkülözhetetlenül fontos szerepet betöltő kórházi intézményeknek. Őt igazolja a rehabilitációs gyakorlat fontossága. Szakmai berkekben országosan is jegyzett személyiség. Szigorú, ám munkatársai nagyon kedvelik e tulajdonságáért is, mint ahogyan orvosi tevékenységével igen sok kazincbarcikai tiszteletét, megbecsülését vívta ki.

-ÉM-

A Példakép kategória nyertese

A Példakép kategória első helyezettje Viszoczky Sándor, a Kazinczy Ferenc Tag­iskola pedagógusa lett. Sándor állandó részese futásban, kerékpározásban és úszásban a nagy megmérettetéseknek. Maga mögött tudja már a balatoni Iron Man versenyét. Vallja, hogy nem a vetélkedés a nagy tét, hanem odáig eljutni. A triatlon állhatatosságot kívánó sportágait nem is lehetne másképp művelni, csak szívóssággal, céltudatossággal, egyéniséget próbára tevő eltökéltséggel. Úgy véli: az akarat, a kitartás nagyon-nagyon fontos. A számítástechnikát oktató pedagógus így válhat példaképpé diákok tucatjai számára.