Jegesmedvék

2019.11.22. 12:00

Kassa után Pozsonyt verhetik

Péntek este itthoni rangadó vár a Jegesmacikra, akik a toronymagasan vezető pozsonyiakat fogadják.

Kolodzey Tamás

Ma este a listavezető Slovan (kékben) érkezik Miskolcra

Forrás: ÉM

Fotó:

A Tipsport Liga alapszakaszának 23. fordulóját a szakemberek és a laikusok egyaránt nagy érdeklődéssel várják. A népkerti jégcsarnokban 18 óra 30 perckor kezdődő DVTK Jegesmedvék – HC Slovan Bratislava találkozóra őszi nézőcsúcsot, ezerötszáz drukkert várnak a miskolci klubnál. A kiemelkedő képességű játékosok egész sorát felvonultató vendégek 10 pont előnyt gyűjtöttek a másodikkal szemben, így sokan máris bennük látják a végső nyertes „személyét”.

Tízből kilencet

Először Marcel Rodmant, a Macik vezetőedzőjét kérdeztük az esélyekről, mire a szlovén nemzetiségű szakember így felelt:

– A listavezetőt fogadni, az élen állóval meccselni mindig nagy erőpróba, és ez így lesz most is. Ráadásul a Slovan Bratislava nagyon jó formába lendült, az elmúlt tíz fellépéséből kilencet megnyert, ez pedig akárhogyan csűröm-csavarom, figyelemre méltó teljesítmény. Nekünk persze az a célunk, hogy fegyelmezett, gyors és kapura törő játékkal itthon tartsuk a pontokat. Ehhez minden pályára lépő játékosunk legjobbjára lesz szükség, továbbá egy-két extra produkció is kell majd a hőn áhított diadalunk érdekében. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kassai csapat legyőzése után most újabb közönségcsalogató hazai derbi következik számunkra. Teljesen biztos vagyok a remek hangulatban és hiszem, hogy a jégcsarnokba kilátogató nézők magával ragadó, színvonalas, látványos és nyílt küzdelmet élvezhetnek majd.

Feldobja a feladat

– Néhányan nem szerepeltünk a hétközi Magyar Kupa-mérkőzésünkön annak érdekében, hogy játéklehetőséget kapjanak azok a srácok, akik eddig kevesebbet voltak a jégen – vette át a szót Vas János, a Macik sokszoros válogatott csatára. – Ez a szituáció mindenkinek jó volt: a gyerekeknek azért, mert Székesfehérvárott valamennyi játékelemben – beleértve az emberelőnyt és -hátrányt is – csiszolhatták tudásukat. Szép győzelmünk azt mutatta, hogy erős gárdánk van, és bárki bárhol megállja a helyét. Ami a listavezető pozsonyiakat illeti: engem személy szerint feldob a feladat, nagyon várom a csatát, de a társaim is így vannak ezzel. Nagyon erős csapat látogat hozzánk, a Slovan majdnem tíz meccse veretlen, nekünk pedig az a dolgunk, hogy szériájukat megszakítsuk. A velük korábban, szintén itthon vívott összecsapásunkon azt éreztem, hogy többet érdemeltünk volna a nulla ponttól, most pedig ugyanazt a jó játékot akarjuk nyújtani, mint a Kassa ellen. Egyértelműen arra törekszünk, hogy közönségünket kiszolgálva itthon tartsuk a három pontot.


A Tipsport Liga állása

1. HC Slovan Bratislava 22 15 3 1 3 74–40 52

2. HC Kosice 22 10 5 2 5 68–46 42

3. HC ‘05 iClinic Banská Bystrica 20 11 3 2 4 55–34 41

4. HKM Zvolen 20 12 – – 8 60–47 36

5. HK Dukla Trencin 20 9 2 2 7 63–51 33

6. HK Dukla Ingema Michalovce 21 9 1 4 7 51–54 33

7. DVTK Jegesmedvék 20 7 3 3 7 53–45 30

8. HC 07 WPC Koliba Detva 21 7 3 – 11 57–61 27

9. HK Poprad 20 6 2 4 8 51–55 26

10. HK Nitra 20 7 1 3 9 50–55 26

11. MAC Újbuda 21 7 – 3 11 62–80 24

12. MHk 32 Liptovsky Mikulás 22 4 2 3 13 34–82 19

13. HC Mikron Nové Zámky 21 4 2 – 15 50–78 16

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában