Több a kullancs, de kevesebb a kullancsfertőzött Nógrádban

Több a kullancs, ennek ellenére az ország egyik legfertőzöttebb, Nógrád megyei területein kevesebb a kullancsok terjesztette fertőzés. Idén eddig mindössze három Lyme-kór esetet jelentettek a háziorvosok a körzetben – értesült a Független Hírügynökség.

Világszerte nagyjából kétszáz fertőző betegség kórokozóinak terjesztésében van szerepük a kullancsoknak. A legveszélyesebbek ezek közül a Lyme-kór és a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. A Magyar Kullancsszövetség adatai szerint Magyarországon jelenleg Nógrád, Pest, Zala és Somogy megye, illetve Budapest a legveszélyeztettebb területek. Az agyvelő- és agyhártyagyulladásos betegek háromnegyede Nógrád, Vas, Zala és Somogy megyéből kerül ki. A Lyme-kórral fertőzött betegek negyven százalékát pedig Nógrád, Zala és Pest megyében, illetve Budapesten regisztrálják.

Dr. Pálosi Béla, az ÁNTSZ Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó Kistérségi Intézetének vezetője elmondta, noha az elmúlt tíz évben nőtt a kullancsfertőzött területek nagysága, a legfertőzöttebbnek tartott Nógrád erdős területein, a kullancs okozta megbetegedések aránya csökkent. Ezt elsősorban a megelőző oltások mind szélesebb körű használatának tulajdonítja a szakember.

Az idei év első negyedévében – dacára az enyhe télnek, s a kullancsok korai aktivizálódásának – egyetlen agyvelő- vagy agyhárthya-esetet sem jelentettek a háziorvosok és a Lyme-kórt is mindössze három páciensnél regisztrálták a leginkább fertőzöttnek tartott salgótarjáni, bátonyterenyei és pásztói körzetben – közölte a tiszti főorvos.








hirdet�s