Tizenötmillió eurós beruházás a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

Budapest – A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 15 millió eurós beruházással új logisztikai koncepciót valósít meg, amelynek keretében jelentősen bővül az üzem logisztikai csarnoka és megújul a gyártósorok alkatrészellátása – közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

A jövőben az adott munkafolyamathoz szükséges alkatrészeket önjáró robotok úgynevezett árukosarakban szállítják oda a megfelelő időpontban és mennyiségben. A logisztikai csarnok bővítésének építési munkálata a tervek szerint 2016 első negyedévben kezdődik, és nyárig befejeződik.

A közleményben idézik Thomas Geiert, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatóját, aki kiemelte, hogy bár mindössze 3 és fél évvel ezelőtt kezdték meg a gyártást Kecskeméten, immár 3 modell készült itt az egész világ részére.

Hozzátette: büszkék arra, hogy ilyen új üzemként úttörő szerepet vállalhatnak a Mercedes-Benz Cars termelési hálózatában egy teljesen új logisztikai koncepció bevezetésében.

Az új, árukosár-alapú logisztikai rendszerben a robotok automatikusan szállítják el az árukosarakat az árufelvételi zónából az összeszerelő szalaghoz, ahol a dolgozók az alkatrészeket felhasználják a szerelőszalag megfelelő pontján. Az összeszerelő üzemben így felszabadult korábbi logisztikai területeken – a korábbi állványok, polcok, anyagmozgatási útvonalak helyén – pihenőzónákat alakítanak ki a dolgozóknak, ergonomikus székekkel és kényelmes kanapékkal.

Ács László, a gyár hr-igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kecskeméti üzem számos egyéb módon is igyekszik vonzó munkahely maradni, így például munkatársai számára ingyenes sportolási lehetőséget, gyári bölcsődét és óvodát, valamint ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat biztosít.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2012 márciusában nyitotta meg gyárát, jelenleg közel 4000 embert foglalkoztat és 32 magyarországi székhelyű beszállítóval dolgozik.

Az első Kecskeméten gyártott termék a B-osztály volt, 2013-ban a négyajtós CLA coupé, majd 2015 januárjában a kombi CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti üzem. Utóbbi két típust kizárólag Magyarországon gyártják az egész világ – több mint 180 ország – számára.

A társaság 2012 óta több mint 1 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

– MTI –