Tizennyolc érmet vár a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokon a kétszeres bajnok

Schmitt Pál, az Észak-Magyarország székházában
Schmitt Pál, az Észak-Magyarország székházában - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Az Észak-Magyarország szerkesztőségében járt a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója. Interjú: Schmitt Pállal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjával.

Tíz hónap múlva kezdődik a jövő évi nyári olimpia, miközben Budapest kandidál a 2024-es ötkarikás játékokra. A meghívásunkra hozzánk érkezett magas rangú vendégünk ezekről is nyilatkozott az Észak-Magyarországnak.

– Hány százalék esélyt ad arra, hogy Budapest megkapja a 2024-es ötkarikás játékok rende­zésének jogát?

Schmitt Pál: Mivel elfogult vagyok önmagunkkal szemben, inkább az egyik nemzetközi közvélemény-kutató cég beárazását idézem: Los Angeles 35 százalék, Párizs 30 százalék. A maradékon Hamburg, Róma és Budapest osztozik. A magyar főváros jelenleg 10 százalékon áll.

– A 2024-re kandidálók közül 2017-ben Peru fővárosában döntenek. A tagság Límában érzelmi alapon határoz vagy figyelembe veszi a racionális érveket is?

Schmitt Pál: Mindkettő igaz. Utóbbi kikerülhetetlen, elvégre a világ halad, a pénz és a piac mindenhatóságát kár lenne tagadni. Viszont helyesen tapint rá az érzelmi kérdésekre. Ezzel kapcsolatban elmesélem saját, hajdani élményemet. 1983-ban lettem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, és Lillehammer téli olimpiai kandidációja 1987-ben ért célba. Amikor szavaztunk, még friss erőnek számítottam a NOB-ban. Az akkor életben lévő szabályok szerint ellátogattam a norvégiai városba, ahová velem tartott a feleségem. Jól emlékszem, hogy mekkora hatást gyakorolt rám az, amit ott láttam és már nem titok, hogy a voksomat is megkapta a skandináv település.

– Mindez a múlté, hiszen változott a gyakorlat, már nem látogathatják végig a városokat…

Schmitt Pál: Igen, ez így van. Az egykori támadások kereszttüzében még a Sama­ranch-érában szüntettük meg az annak idején olyan sokat bírált viziteket, sőt odáig mentünk – és ezt akár a ló másik oldalának is nevezhetem –, hogy az ajándékozás értéke nem haladhatja meg az 50 dollárt. Ha bárhová utazom és a barátaimnak kedveskedni akarok például egy herendi vázával, bele sem férek ebbe a bizonyos forintra átszámolva alig tizenötezerbe… Visszatérve a látogatásokra: most Lau­sanne-ban, a NOB svájci székhelyén kapunk majd egy mindenre kiterjedő prezentációt és ennek figyelembe vételével hozhatjuk meg döntésünket arról, hogy melyik városra voksolunk. Így a későbbi, límai szavazás idejére aligha marad kételyünk. Bennem egyébként sem lesz, hiszen valamennyi várost jól ismerem: ahhoz nem kell elmennem mondjuk Párizsba, hogy meggyőződjek a francia főváros felkészültségéről, hiszen mindent tudok róla. Több mint ötven éve járom a világot, teljesen képben vagyok Los Angelest, Hamburgot és Rómát illetően is.

– A NOB megváltoztatta a kandidálási procedúrát, megszüntette az előszűrést, ennek következtében a városok végig versenyben maradnak. Igen ám, de Budapest „miatt” ön, mint érintett, nem szavazhat…

Schmitt Pál: Pontosítok: addig nem szavazhatok, amíg a magyar főváros a ringben van. Mivel ez a NOB-szabály valamennyi érdekeltre vonatkozik, az első kört ki kell hagynia az amerikai, a francia, a német és az olasz tagoknak, továbbá nekem is. Ha valamelyik város már elsőre megkapja a szavazatok ötven százalékát plusz egy voksot, akkor mi, hiányzók nem tudjuk befolyásolni a végső döntést. Ha viszont lesz második forduló, akkor a legkevesebb szavazatot gyűjtő város kiesik, s ezután országának NOB-tagja már részt vehet a kiválasztásban. Ugyanez vonatkozik a harmadik vagy a negyedik szakaszra is.



– Előre „kitotózható-e” az, hogy a NOB-tagok melyik város felé hajlanak?

Schmitt Pál: Létezik egyfajta gyakorlat, de vannak racionális számítások is. 2012-ben London és Európa volt a házigazda, 2016-ban Rio de Janeiro és Dél-Amerika következik, majd 2020-ban Tokió révén ázsiára esett a „vetésforgó”. Jóllehet nincs kötelező földrajzi elosztás, de logikus, hogy 2024-ben újra Európa, vagy Észak-Amerika legyen a soros. És itt következik a racionalitás: a francia nyelvterület nyilván Párizs mellé áll: ide tartozik számtalan afrikai, egykor francia befolyás alatt álló ország. Aztán az angolszász nemzetek NOB-tagjai nyilvánvalóan Los Ange­lesszel szimpatizálnak, a latin államok meg Rómát fogják segíteni és így tovább.

– Mire számítsunk mi, magyarok?

Schmitt Pál: Nekünk is van úgynevezett érdekszféránk, persze nehéz lesz finnugor nyelvi partnereket találnunk. Érvünk viszont bőven van: a NOB alapítói közül már mindenki rendezhetett olimpiát, kivéve minket. Aztán a kétszázöt nemzet összesített éremtáblázatán mi a nyolcadikok vagyunk, s mivel az első tizenkettőből csak Magyarország nem kapott még játékokat, 2024-ben nekünk kellene következnünk. Továbbá: Közép-Európa még soha nem volt házigazda. Bécsben, Belgrádban, Budapesten, Bukarestben, Ljubjanában, Pozsonyban, Varsóban és Zágrábban eddig nem tartottak ötkarikás játékokat. Ez nyolc országot és mintegy százötven millió embert érint. A felsoroltak súlyos érvek, persze mások más érveket említenek maguk mellett. Például a gazda­sági befolyást, a vásárlóerőt – ne felejtsük, hogy 2024-ben a jegyek átlagosan úgy száz dollárba kerülhetnek –, a népsűrűséget, a helyi polgárok támogatottságát és így tovább.

– Most olvastam, hogy a budapesti olimpia rendezésével az ország lakosságának nyolcvan százaléka ért egyet.

Schmitt Pál: A NOB azonban nem az egyes tagországok felmérését fogadja el, hanem a sajátját. Vagyis a szervezet Budapestre küldi közvélemény kutatóit, de erről nem értesíti az érintett várost. A küldöttek aztán elkezdenek dolgozni és kikérdeznek ezer embert. Például időset és fiatalt, nőt és férfit, értelmiségit és fizikai dolgozót, a többséghez és a kisebbséghez tartozót. Aztán a kérdezők összesítenek, majd leteszik az asztalra a végeredményt. Azaz mi mondhatunk nyolcvan százalékot, ha a NOB-nál mindez csak ötvenre jön ki… Ez a bizonyos társadalmi támogatottság pedig sokat nyom a latba, akár csak az összefogás. Jó lenne, ha az egész ország végre egyszer összefogna valamiben: ez a „valami” az olimpia támogatása lehetne. Most azonban ott tartunk, hogy egyesek kijátsszák az olimpiai kártyát, meg a létesítményépítési programot, s mindebbe belekeverik az egészségügyet vagy az oktatáspolitikát.

– Nézzük a költségeket. Amikor lassan két évtizeddel ezelőtt eljátszottunk a rendezés gondolatával, négyezer-hatszáz milliárd forinttal kalkulált az egyik világhírű cég tanulmánya. A 2014-es, szocsi téli olimpia kiadási rovatába 51 milliárd dollár került. Ezek Magyarország és Budapest számára rémisztő, egyszerűen előteremthetetlen összegek…

Schmitt Pál: Maradjunk Szocsinál. Az oroszok nagy hibát követtek el azzal, hogy az 51 milliárd dollárba mindent beleszámoltak. A több ezer kilométeres úthálózatot, a hidakat, a körgyűrűket, a repülőteret, a szállodákat, a vasútvonalakat, a parkolókat, az olimpiai falut és így tovább, vég nélkül. Azt mondták, hogy az olimpia ürügyén Szocsiból – a nyári rezidenciából – egészen különleges övezetet varázsolnak, lám meg is tették. A játékok megrendezésére azonban az 51 milliárdnak csak a töredékét költötték. A budapesti olimpia közvetlen rendezése a hazai össztermék, a GDP 0.2 százalékát emésztené fel, persze egy szóval sem mondom, hogy ez nem nagy összeg.

– Elsőre egyik város sem szokta kiérdemelni a rendezés jogát, ez tehát ellenünk szól. Elképzelhetőnek tartja továbbá azt, hogy ha mégis „nyerünk”, Miskolc beszálljon az olimpiai üzletbe?

Schmitt Pál: Először arról, hogy egyáltalán nem először szeretnénk házigazdává válni: utoljára az 1960-as játékokra tettük fel a kezünket. Másodszor: a NOB lehetővé teszi, hogy a rendező város mellett „mások” is otthont adjanak ötkarikás eseményeknek. Nehéz lenne a vitorlásoknak kijelölni a Balatont, ha ott mondjuk augusztusban általában soha nem fúj a szél… Ezért csak példaként mondom: szóba jöhet az Adriai-tenger. A vidéki nagyvárosok szerepvállalásáról: most, ha jól tudom, két óra kell ahhoz, hogy valaki Budapestről Miskolcra érjen vonattal, ez pedig nagyon sok. Ha 2024-re ezt nem szorítjuk le fél órára, akkor… Ehhez azonban a szerelvénynek több mint háromszáz kilométerrel kellene száguldania…

– Az, hogy Budapest egyáltalán szóba kerüljön, szükség volt a NOB Agenda 2020 elnevezésű programjának elfogadására. Ennek jegyében fontos szempont, hogy szűnjön meg a gigantománia, a kisebb városok is lehetőséget kapjanak a rendezésre és immáron fontos szempont a gazdaságosság.

Schmitt Pál: Hiszem, hogy mindez nem marketingfogás, a NOB komolyan gondolja szándékát. Az Agenda 2020 nélkül nem is rúghatnánk labdába, mert ugyan miként vehetnénk fel a versenyt Los Angelesszel, vagy Párizzsal? A lényeg a fenntarthatóságon, az utóhasznosításon és a hagyatékon van. Mi marad egy nyári olimpia után? Címszavakban: elkészült létesítmények, városfejlődés, infrastrukturális ugrás, gazdasági lendület, befektetői roham, környezetvédelem, sportélmények, társadalmi haladás, érzelmi húrok. Mert a sikerekről még évtizedek után is beszélünk, sőt a negyven-ötvenezer önkéntes csodás ajándékot kaphat az élettől: ez a korosztály elmondhatja magáról, hogy olimpián dolgozott, részese volt a földkerekség legnagyobb sporteseményének.

– Ön híresen jó tippelő. Árulja el, hány érmet vár a magyar küldöttségtől Rio de Janeiróban?

Schmitt Pál: Tizennyolcat és nem fogok tévedni. A bontást sem kerülöm ki: hat arany, hat ezüst és hat bronz jut majd nekünk Brazíliában.

– Most a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség botrányával foglalkozik a fél világ, azt viszont már szinte mindenki elfelejtette, hogy évekkel ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is súlyos válságban volt. Melyik „cirkuszt” tartja nagyobbnak?

Schmitt Pál: Mindkettő óriási hullámokat kavart, de a NOB már régen túljutott a problémáin, míg a FIFA jelenleg belső és külső bajaitól szenved. A NOB és a FIFA – nevezzük így – etikai gondjai teljesen más jellegűek. A NOB-nál még árnyék sem vetült az akkori spanyol elnökre. Juan Antonio Samaranch a saját kezébe vette az ügyet és megoldotta a problémát, hajdan nem kevesebb, mint tíz tagot zártunk ki a sorainkból. A FIFA botránya érinti Joseph Blatter elnököt, akit Michel Platini alelnökkel – az európai szövetség elnökével egyetemben – most felfüggesztettek. Kíváncsian várom a fejleményeket, s azt hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

– Kolodzey Tamás –


Névjegy: Schmitt Pál

  • Életkora: 73 esztendő
  • Végzettsége: egyetem (közgazdász)
  • Családi állapota: nős
  • Felesége: Makray Katalin (tornász, olimpiai ezüstérmes)
  • Gyerekei: Alexa, Petra, Gréta
  • Sportága: vívás
  • Sikerei: kétszeres olimpiai bajnok (1968, 1972, párbajtőr csapatban)
  • Tisztsége: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja (1983 óta), a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke
  • Beosztásai: igazgató (Astoria Hotel), főigazgató (Népstadion és Intézményei), MOB-főtitkár, MOB-elnök, nagykövet (Madrid, Bern), házelnök, köztársasági elnök.
  • Címviselése: a Nemzet Sportolója



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés