Magyarország

2013.03.13. 13:02

LMP: hozzák nyilvánosságra az NFA honlapján a földpályázatok dátumait!

Budapest, 2013. március 13., szerda (MTI) – Az LMP azt szeretné elérni, hogy a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján kötelezően tüntessék fel a földpályázati dokumentumok nyilvánosságra hozatalának dátumát. Ennek érdekében Lengyel Szilvia egy törvénymódosítást nyújt be a parlamentnek.

Budapest, 2013. március 13., szerda (MTI) – Az LMP azt szeretné elérni, hogy a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján kötelezően tüntessék fel a földpályázati dokumentumok nyilvánosságra hozatalának dátumát. Ennek érdekében Lengyel Szilvia egy törvénymódosítást nyújt be a parlamentnek.

A független képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az állami földbérleti pályázatok résztvevői számára egyaránt fontos, hogy időben megismerhessék a kiírást és időben értesítést kapjanak arról, nyertek-e. Példaként említette, hogy a Somogy megyei Bábonymegyeren élő gazdák hetek óta hiába várják pályázatuk eredményének kihirdetését.

A politikus bemutatott egy Fejér megyei felcsúti pályázat nyerteséről szóló hirdetményt is. Hangsúlyozta, hogy a pályázatot tavaly augusztus 30-án írták ki, ezért annak végeredményéről legkésőbb január 15-20-ig értesíteni kellett volna a résztvevőket. Az NFA honlapjára viszont csak március 11-én tették ki hirdetményt – mondta, külön felhívva a figyelmet arra, hogy a március 11-i közzététel ellenére a szöveget február 15-re dátumozták.

Szavai szerint jelenleg egy gazda kétféle módon juthat információhoz a pályázatokról: vagy megnézi az önkormányzatnál vagy rákeres az NFA honlapján. Jelenleg viszont egyik esetben sem bizonyítható, hogy a dokumentumot időben közzétették és ezért az sem garantált, hogy mindenki egyenlő eséllyel tudott rá pályázni – indokolta törvénymódosítási szándékát.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!