Tizenhat bemutatóval készül következő évadjára a miskolci teátrum

Miskolc – Tizenhat bemutatóval készül 193. évadára a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a 2016/2017-os szezonban egyaránt színre kerül opera és operett, musical, komédia, kortárs és klasszikus dráma, görög tragédia, balett és bohózat – hangzott el a teátrum sajtótájékoztatóján pénteken.

Béres Attila, a színház igazgatója elmondta: Miskolcnak mindig fontos volt a színház, ezt bizonyítja az is, hogy csaknem kétszáz évvel ezelőtt a miskolci polgárok úgy döntöttek, hogy magyar nyelven játszó színházat akarnak. Ez nem akármilyen színház, ez Magyarország legrégebbi, első kőszínháza – jegyezte meg.

Mint mondta, a következő szezonra jelentős szerzők műveiből válogattak, olyan sokszínű műsort állítottak össze, amely minden miskolci színházszeretőnek vonzó – tette hozzá.

Külön szólt arról, hogy az évad kiemelten fontos nagyszínházi bemutatója lesz Madách Imre klasszikusa, Az ember tragédiája Keszég László rendezésében. A darab újbóli színpadra állításával az 1956-os forradalomra és szabadságharcra is emlékezik a teátrum. Hatvan éve, 1956 októberében a mű bemutatására készültek, ám arra akkor nem került sor.

Szólt arról is, hogy a Budapesti Operettszínházzal szorosabbá fonták kapcsolatukat, ennek köszönhetően a Viktória című darabot mutatják majd be.

Musicalbemutatókkal is készül az évadra a színház, a La Mancha lovagját szintén Keszég László viszi színre, a musicalslágerekből összeállított Téli musical gálát pedig Szőcs Artúr rendezi.

A teátrum Kamaraszínházában láthatják a nézők Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című színművét Béres Attila rendezésében, Rusznyák Gábor pedig Móricz Zsigmond remekét, a Kivilágos kivirradtig című darabot rendezi.

A négy évvel ezelőtt megalakult balett-társulat egyebek mellett az Anna Kareninát táncolja majd.

Mint az igazgató elmondta: az új évadban is megrendezik a Határtalan Napok Fesztivált, valamint a Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM) fesztivált.

A bérletek árusítását május 7-én kezdik, két új bérletet is bevezetnek, amelyek a színház elmúlt évben elhunyt kiváló művészének, Bősze Györgynek és Csapó Jánosnak nevét viselik.

Kiss Gábor, a város alpolgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: a Miskolci Nemzeti Színház mindig is különleges volt, minőséget képviselt, a miskolci közönség pedig legalább ennyire különleges, minőségi, kevés olyan hely van, ahol a közönség ennyire szereti színházát.

– MTI –








hirdetés