Tizenegy nap „alkotói csend"

Tizenegy nap „alkotói csend"

Interjú Aczél Zoltánnal, a
Diósgyőri VTK labdarúgó
csapatának vezetőedzőjével.


Szombaton 20 órától a
DVSC-TEVA együttesét fogadja az NB
I nyitányán a DVTK
labdarúgócsapata. Tizenegy napja
állt munkába a Diósgyőri
VTK
NB I-es
labdarúgócsapatánál
Aczél Zoltán, aki
szerdától immár hivatalosan,
szerződéssel a piros-fehérek
szakvezetője.

– Az ankéton ellentmondásosan
nyilatkoztak Nagy Bélával, a csapatot
működtető gazdasági
társaság tulajdonosi
képviselőjével arról, hogy
mennyi időre szól a
szerződése…

Aczél Zoltán:
 Ahogy azt szerdán, a Ligakupa
meccs után is elmondtam: fél évre
írtam alá. Nagy
Béla
ettől többet szeretett
volna, konkrétan egy évet, de az
utolsó pillanatban én
megváltoztattam a szerződés
lejártának időpontját.
Mégpedig azért, mert fél év
alatt ki fog derülni, hogy van-e értelme
annak, hogy tovább csináljam,
tovább csináljuk. Ha igen, akkor biztos
könnyen megállapdunk majd, ahogy most, ha
pedig egyikünk nem látja
értelmét, akkor könnyebb lesz az
elválás, nem kell a DVTK-nak
fizetnie azért, mert esetleg a
szerződés vége előtt
elküldik az edzőt.


Ne szaladjunk ennyire messzire, a
bajnokságra még csak most
pumpálják a labdákat… Hogy
áll a DVTK, mire volt elég az együtt
töltött 11 nap?

Aczél Zoltán:
Szerintem a labdák előrébb tartanak,
készen várják a rajtot… Nem
védekezésképpen mondom, de az
idővel nekünk másképp kellett
gazdálkodnunk, mint a többi NB I-es
csapatnak. Ez a 11 nap arra volt elég, hogy a
játékosok átvegyék a
habitusomat. Amikor az első edzést
megtartottam, álmos, picit tompa volt a csapat,
valószínűleg az őket
körülvevő bizonytalanság miatt.
De egy hét után már
pörögtek, és ennek örültem.
Annak nem különben, hogy néhány
nap után mosolygó
játékosokat láttam magam
körül, akikről nem az jött le, hogy
eljöttek edzésre, mert ez a
munkájuk, hanem azért jöttek, hogy
focizzanak, játsszanak. Igyekeztünk az
elmúlt napokban pörgősebb és
rövidebb edzéseket tartani, mert úgy
véltem, erre van most szükségük
a játékosoknak.


A szerdai Ligakupa meccs, a Vasas elleni 7-0
mennyit vett ki a játékosokból?
Mindezt azért lehet érdekes, mert
túl nagy rotációs
lehetősége nincs, szinte ugyanazokat kell
pályára küldenie szombaton is, akik
szerdán játszottak.

Aczél Zoltán:
Változtatni nem nagyon tudnék. A 22
fős keretünkből – most még
nevek nélkül mondom – van 3-4-5 olyan
játékos, akiket az NB III-as csapatban,
és a Ligakupa meccseken lehet bevetni,
az NB I-ben nem. Vagyis nem vagyunk túl sokan.
Az pedig a Ligakupa meccs második
félidejében is látszott, hogy a
dinamikus játék sokat kivesz a
csapatból, éppen ezért a Vasas
utáni napok a frissítésről
szóltak. Ez a fizikai része. A
mentális résztől pedig azt gondolom,
hogy hihetetlenül együtt van a csapat,
elszántak a játékosok,
látom a szemeikből, hogy mennyire meg
akarják mutatni, hogy nem lehet leírni
őket, bizonyítani akarják, hogy
helyük van a legjobbak között.
Úgy érzem motiváltak lesznek a
Debrecen ellen.


A Debrecen ,,B”, vagy ha így jobban
tetszik a bajnokcsapat második
számú tizeneggye ellen… Mert nem
valószínű, hogy a nyolc napon
belül két Bajnokok Ligája meccset
játszó együttes
keretéből a bajnokin is ugyanazokat a
játékosokat küldi majd
pályára a Loki szakvezetője, Herczeg
András.
Aczél Zoltán:
Tiszteljük ellenfelünket, mi is
örülünk a
továbbjutásuknak, de nekünk most az
a Debrecen lesz a Debrecen, amelyik
kiáll ellenünk. Igazából nem
tudom, hogy mi lenne a jobb. Lehet, hogy az, ha a
Svédországban BL meccsen
szerepelt csapat játszana, mert
valószínűleg az
utazástól és a meccstől
fáradtabbak lennének, mint az esetleges
második tizeneggyük. Azok, akik
szeretnék bejátszani magukat a
bajnokcsapat kezdőcsapatába, és
ebbéli motivációjukkal, egy hete
Szuperkupa mérkőzésen
győzték le a komplett
Honvédot! De ezt inkább hagyjuk,
nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, és az
aktuális ellenfél
összeállításától
függetlenül kell lehoznunk úgy a
meccset, hogy a lefújás után az
öltözőben csak pozitív
jelzőket használhassak.


– Berecz Csaba –




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s