Tizedik helyen zárt a Mezőkövesd

A szezon utolsó mérkőzését játszotta vasárnap a Mezőkövesdi KC férfi kézilabda csapata.

A Budapest Bank Ligában a 9-12. helyért zajló rájátszás hatodik fordulójában Budapesten, a Ferencváros otthonában szerepeltek Bécsiék. Mivel a két csapat már az előző fordulóban kiharcolta a bennmaradást az élvonalban a mérkőzés tétje a 9. hely megszerzése volt. Ennek megfelelően mindkét gárda fegyelmezett játékkal kezdett, a gólok pedig felváltva estek. A 18. percig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor 9-8 volt az állás. A folytatásban azonban 10 percen keresztül gólképtelen volt az MKC, a borsodiak a ziccerek mellett büntetőket is hibáztak, igaz az FTC kapujában Perger is jó teljesítményt nyújtott. A 21. percben 11-8-nál időt kért Rosta István, de a hazaiak tovább tudták növelni előnyüket (16-9) ami után még egy-egy gól esett így hétgólos előnnyel mehettek a pihenőre Bendóék.

A második félidő elején ugyancsak „gólcsenddel” kezdett a Mezőkövesd, nyolc percig nem tudtak a keményen védekező Ferencváros kapujába találni. Mindkét tréner cserélt ebben a félidőben, a fiatalok több szerephez jutottak, és a megszerzett előnyét a végéig megtartotta a hazai csapat, így megszerezték a győzelmet.


Jegyzőkönyv

Ferencváros – Mezőkövesdi KC 33-25 (17-10)
Budapest, 400 néző. V.: Horváth, Marton.

Ferencvárosi TC-City Line: PERGER – Morócz (3), KELECEVIC (11), Czina (-), Mazák (3), Kiss (1), BENDÓ (6). Csere: Tóth K. (k), Sándor (2), Wieszt K. (1), Lepsényi (2), Wieszt Zs. (3), Kovács G. (1). Edző: Vladan Matic.
Mezőkövesdi KC: Józsa – Papp (2), Bécsi (2), Rácz (2), Juhász K. (3), Juhász Z. (3), Milicevic (2). Csere: Kőrizs (k), LEZÁK (2), NYESTE (3), Molnár (2), Fekete (-), ZELE (4). Edző: Rosta István.

Vladan Matic: – Nagyon jó tavaszt produkáltunk, ma is jól játszottunk. Most már a jövőre figyelünk.
Rosta István: – Ennek a mérkőzésnek a pozitívuma, hogy három saját nevelésű játékosunk megmutatta, hogy mit tud az NB I-ben. Viszont a rutinos játékosaink hiánya azt mutatta meg, hogy mennyire vagyunk képesek nélkülük. Nem mehetek el szó nélkül Juhász Károly sérülése mellett, amit azt gondolom teljesen feleslegesen okoztak neki, az első diagnózis szerint lehet, hogy műteni kell a szemét. Ellenfelünknek gratulálok, mert megérdemelten lettek kilencedikek.


Kézilabda NB I

A 9-12. helyért

9. FTC 6 4 – 2 163-149 12 (4)
10. Mezőkövesd 6 3 2 1 164-158 11 (3)
11. Debrecen 6 2 1 3 176-182 6 (1)
12. Gyöngyös 6 1 1 4 158-172 5 (2)

Zárójelben az alapszakaszból hozott bónuszpontok száma.
Az utolsó két csapat elbúcsúzott az élvonaltól.








hirdet�s