Tíz millióba került a szombati Diósgyőr-FTC meccs

Tíz millióba került a szombati Diósgyőr-FTC meccs
Miskolc – Kis túlzással: több Fradi-szurkolót állítottak elő, mint ahány látta a meccset.

Ennyi? Alig nyolc-tíz Fradi-dukker, azok se túl részegek, se túl hangosak… Ezért volt ez az egész felhajtás? – fogalmazódott meg a kérdés a tudósító agyában, amikor megpillantotta a terminátornak öltözött rendőrök sorfala között a Tiszai pályaudvar aluljárójából felvezető lépcsőkön a maréknyi zöld-fehér pólós, középiskolás kinézetű figurát. Hát, az ember nem éppen így képzeli el a kemény magot…

Csakhamar kiderült: rajtuk kívül jönnek még százhatvanan, de csak egy későbbi vonattal, mert olyan botrányosan viselkedtek azon, amivel eredetileg elindultak, hogy Gödöllőnél leszállították őket. Az érkezőket dr. Pásztor Albert, a városi kapitányság vezetője is velünk együtt várta. Ő volt a biztosítás parancsnoka, aki szerint ideje lenne már a futballhuliganizmus törvényi rendezésének. Mint mondta, legalább tízmillió forintjába került a zsaruknak – adófizetőknek, mindannyiunknak – ez a meccs.

Várakozás közben kósza hírekből megtudjuk, hogy a busszal érkező Fradi drukkerek közül sem fogja mindenki látni a meccset, mert a geleji autópálya-pihenőnél összetűzésbe keveredtek egy buszrakomány Debrecen-szurkolóval, akik éppen csapatuk Újpest elleni mérkőzésére tartottak. Néhányan könnyebben megsérültek ugyan, de folytatták útjukat Miskolc felé – igaz, már a Készenléti Rendőrség X. Bevetési Osztályának tagjai kíséretében. Hetvenkét szurkoló-verekedőt állítottak elő a Miskolci Rendőrkapitányság udvarán, így ők még akkor is a buszban ülve várták, miként alakul a sorsuk, mikor normálisabb társaik már javában hazafelé tartottak a vonattal.

A rendőrök a második turnusban érkező vonatozó fradistákat is a buszra terelték, aztán számtalan járőrautó, rendőrségi kisbusz és a bevetésirányító „mozgó harcálláspont” konvojba rendeződött, és megindul a stadion felé. A járműoszlop azonban a Művészetek Háza közelében megtorpant: kiderült, valamelyik focihuligán maga is kedvet kapott a rugdosásra, amit a busz bal hátsó ablaktáblája bánt. A busz utasai még észbe sem kaptak, a rendőrök már ki is emelték közülük a rongálót, aki az elsötétített kisbuszban folytatta az utat, de már a rendőrségre. Az út hátralévő részében már semmilyen incidens nem történt, még éppen időben érkezett meg a szurkolók busza a stadionhoz, hogy hallhassák a kezdő sípszót.

A meccs alatt nagyobb rendbontás nem történt, mindössze egy embert kellett kórházba vinni fejsérüléssel. Amikor a bíró lefújta a mérkőzést, már egy kiegyensúlyozottabb (értsd: józanabb) Fradi-tábor jött ki a miskolci arénából. Vagy csapatuk egygólos győzelme vagy az átláthatatlanul ömlő eső miatt, de mindannyian békésen felszálltak a buszokra, és várták, hogy elinduljon velük az állomásra. Közben beszélgettünk az egyik zöld-fehér fannal. Kiderült: bár a meccsnek nem volt tétje – a Fradi ugyanis már bizonyosan nem lesz bajnok, a Diósgyőr pedig kiesett -, eljöttek, mert presztizs-mérkőzésnek tartották a mostani összecsapást, a DVTK ugyanis három-nullra tépázta meg a zöld sasokat, ráadásul a saját fészkükön.

A Tiszai felé már nem voltak ablakkirugdosós kalandok, bár az egyik busznak – az MVK nyilván nem a legmodernebb járműveit küldi ilyen „hatáltúrára” – beszorult a fékje, így a fél város azon tanakodott, honnan árad az égett ferrodolbűz. Miután a busz bekanyarodott a pályaudvar mellé, a sofőr egy pocsolya vizével, pohárral kezdte locsolni a kerékdobot, mert attól tartott, hogy a súrlódás során keletkezett hőtől felrobban az abroncs.

A fradisták békésen várták, hogy a szerelvényüket a vasutasok menetkész állapotba hozzák – meglepő egybeesés: az egyik kocsinak beragadt a fékje -, bár többen nehezményezték, hogy a rendőrök senkit sem engedtek el alkoholt venni. Közben egy félmeztelen szurkoló lökdösődésbe keveredett a rendőrökkel, így mikor végre elindult a vonat, ő nem volt a fedélzetén – hátrabilincselt kézzel várta az esőben, hogy a rendőrök előállítsák.

A vonatot kísérő jegykezelő – egy negyvenes évei derekán járó miskolci hölgy – nem volt éppen lelkes, mikor látta, hogy éppen az ő szerelvényére pakolják fel a szurkolókat. Mint elmondta, volt már alkalma ilyen szállítmányt kísérni, és hiába utazik rendőr is a vonaton, csak egyetlen szóval lehet jellemezni az állapotokat: rémálom. Miközben a vonat elhagyta az állomást, megtudtuk: négy DVTK-drukker is a zsaruk vendégszeretetét élvezi, mert a meccs után botor módon nekirontottak a rendőrsorfalnak.

ÉM-SZP


A Fradi is nyert Diósgyőrben

eszak | 2010.05.15 19:47
Zsinórban a hatodik bajnoki meccsén maradt pont nélkül a már kiesett Diósgyőri VTK labdarúgócsapata az NB I-ben.

Lokisták is verekedtek

naplo | 2010.05.15 18:12
Összeverekedtek a Fradi és a Loki szurkolói szombaton kora délután az M3-as autópálya geleji pihenőjénél – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Debrecen és Fradi szurkolók verekedtek össze Gelejnél

fuggetlen | 2010.05.15 18:06
Többen megsérültek abban a verekedésben, amely a Ferencváros, valamint a Debrecen futballcsapatának szurkolói között tört ki szombaton délután az M3-mas autópálya geleji pihenőjénél.

Edzői nyilatkozatok a DVTK-FTC után

boon | 2010.05.15 17:18
“A legutóbbi, Paks elleni mérkőzéshez képest támadásban akartunk előrelépni, úgy érzem ez sikerült, többet produkáltunk annál” – nyilatkozta Benczés Miklós a DVTK-FTC meccs után.

DVTK vs. Ferencváros élőben a BOON-on!

boon | 2010.05.15 16:59
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a Ferencvárosi TC együttesét fogadta a labdarúgó NB I. 28. fordulójában Miskolcon, a Diósgyőri Katlanban szombaton 15 órától! A találkozóról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!








hirdet�s