Tíz koncert, tíz élmény

Tíz koncert, tíz élmény
Miskolc – Kitűnő komolyzenei hangversenyeken szórakozhatott a miskolci közönség a tavasz első hónapjában.

Tíz koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar márciusban. Az együttes Budapesten és Debrecenben is játszott a hónapban, de bőséggel akadtak ifjúsági programok és nagymérvű klasszikus zenei koncertek is a repertoárban.

Születés és feltámadás

A megszokott miskolci helyszínen, a Művészetek Háza kiváló akusztikával bíró nagytermében indult a Miskolci Szimfonikus Zenekar márciusi „hazai” programsorozata. A Tűzvarázs bérlet közönsége Balog József zongorajátékának tapsolhatott, a zenekart pedig Antal Mátyás vezényelte. Nem maradt el színvonalában a Hang-Ár-koncert sem, amelyben a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusával egészültek ki a szimfonikusok.

A Születés és feltámadás címet viselő programot Illényi Péter dirigálta. A Balázs Győző Református Gimnázium és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közös rendezvénye volt az Impresszió, amelyen Papp Tímea hárfán közreműködött, Heim Boglárka pedig táncával kápráztatta el a közönséget. A Hangforrás bérlet negyedik állomásán a zenekar vendége volt a zongorista Oravecz György, a zenekart Somos Csaba vezényelte. A kicsik sem maradtak ­muzsika nélkül. A hónap elején a zenekar székházában várták zenés játékra a legkisebbeket, míg a végén a vigadóban csendültek fel a Ciróka Baba­koncert hangjai.

ÉM