Tíz hónap börtön a tanárverő Érpataki anyának

Tíz hónap börtön a tanárverő Érpataki anyának
Tíz hónap börtön a tanárverő Érpataki anyának
Nyíregyháza, Érpatak – Jogerős ítéletet hirdetett a Nyíregyházi városi bíróság dr. Vadász Mihály vezette tanácsa közfeladatot ellátó személy elleni erőszak ügyében.  

A vádlott egy 49 éves érpataki asszony szombaton délelőtt kenyeret akart vásárolni a helyi boltban, amikor meglátta a kislányát sírni az iskola előtt. A 15 éves ötödikes lányka azt mondta, hogy egy tanár rávágta az ajtót a fejére, mire az anya feldühödve szitkozódva ment be az iskolába. Ott az elé álló férfit ordítozás közben egy alkalommal bal kézzel állon vágta.

A tanár ugyan nem sérült meg, de az ütés fájt, főleg, hogy az udvar tele volt gyermekekkel, akik az egész jelenetet látták. Később a rendőrségen már elnézést kért viselkedéséért a lehiggadt nő, de ez nem tette meg nem történtté a cselekményt. Az érintettek egybehangzó állítása szerint a nehezen kezelhető lányka ki akart szökni az iskolából az utcára, ahol a falunap miatt kirakodó vásár volt, ezt akadályozta meg a tanár azzal, hogy megfogta az ajtót, amibe a lányka a fejét beütötte. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki, és 10 hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, aminek végrehajtását 3 évre felfüggesztette, emellett pártfogói felügyelet alá helyezte az őrizetből szabaduló vádlottat. Az ítélet jogerős.

Előzmény:

Kapcsolódó cikkek:

 








hirdet�s