Magyarország

2010.08.24. 09:41

KSH: Kevesebb baleset az utakon

<p>Tovább csökkent a sérüléssel járó közúti baleset száma Magyarországon 2010 első félévében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közleményéből.</p>

Tizennégy százalékkal volt kevesebb ilyen baleset, mint a tavalyi év azonos időszakában. Csökkent a halálos balesetek száma is, kevesebb lett az ittasan balesetező sofőr is.

A KSH tájékoztatása szerint továbbra is csökkenő tendenciát mutat a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma. Adataik szerint 2010 első félévében ez a szám 14 százalékkal volt kevesebb, mint a tavaly év azonos időszakában. A halálos balesetek száma 24 százalékkal, míg a súlyos sérüléssel járóké 16 százalékkal csökkent.

Közúti balesetben 319-en vesztették életüket, ez 84-el kevesebb, mint egy évvel korábban. Mint kiderült, az elhunyt sofőrök 53 százaléka, az elöl ülők 36 százaléka és a hátul ülő utasok 81 százaléka egyáltalán nem használt biztonsági övet. A második negyedévben áldozatul esett hátul ülő utasok mindössze 7 százaléka kötötte be magát. Ugyanakkor az ittasan okozott baleset száma kevesebb lett, összesen 23 százalékkal. Száz balesetből egyébként 12 esetben játszott szerepet az alkohol.

A szóban forgó időszakban több mint 9 ezren szenvedtek balesetet, a súlyos sérültek száma megközelítette a 2500-at, a könnyű sérülteké pedig meghaladta a 6600-at. A halálos áldozatok mint fele vétlen volt. A balesetek száma májusban volt a legkedvezőbb, az adatok csökkenése megközelítette a 40 százalékot 2009 májusához képest. Régiót tekintve pedig az Észak Alföldön volt a legpozitívabb változás, ott 22 százalékos csökkenést regisztráltak. A 2010 első féléves "eredményében" szerepet játszott az is, hogy kevesebben voltak az utakon. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy jelentősen visszaesett üzemanyag-eladás.

A balesetek 63 százalékát személygépkocsik, 10 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát pedig tehergépkocsik okozták. A gyalogosok és utasok nyolc százalékban voltak okozói az ilyen eseteknek, 92 százalékban a sofőrök hibáztak. A legtöbb problémát a gyorshajtás okozza, összesen 28 százalék esik ebbe a hibába. Bár ebben az időszakban ezeknek az eseteknek is csökkent a számuk. Az autópályákon is javult a helyzet: az adatok 9 százalékos csökkenést mutatnak.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!