Titán SE Szentistván: Hárommillió forint hiányzott

Ősszel már nem játszanak felnőtt mérkőzéseket Szentistvánban
Ősszel már nem játszanak felnőtt mérkőzéseket Szentistvánban
Szentistván – Megszűnt a felnőtt labdarúgás Szentistvánon. Az elnök szerint pénz nélkül nem megy.

A Mezőkövesdhez közeli kétezer-négyszáz lelkes település Titán SE nevű klubjának csapata a tizedik helyet szerezte meg a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2014/15-ös sorozatán. Az augusztusban induló, soron következő pontvadászatra azonban a dél-borsodiak már nem neveztek.

Pénz nélkül…

– Az önkormányzattól egymillió forintot kaptunk, ez azonban már régen elfogyott – kezdte Koncz Áron, az egyesület elnöke. – Ahhoz, hogy nekivágjunk a 2015/16-os idénynek, további hárommillióra lett volna szükségünk. Ezt az összeget a polgármesteri hivataltól vártuk, más támogatónk ugyanis nem akadt. Mivel pénzt nem kaptunk, nem tehettem mást, mint azt, hogy halálunkat közöltem a fiúkkal és visszalépésünket bejelentettem az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának. Mivel a megyei III. osztályban sem indulunk, ezért mindenki odament, ahová tudott, vagy ahová hívták. Jól jártak a bogácsiak, a mezőnagymihályiak és a vattaiak is, mert a megyei I. osztály szintjének megfelelő labdarúgókat kaptak tőlünk.

Arra a kérdésre, hogy miután észlelte az anyagi krízist, kinek adott le vészjeleket, az elnök így felelt:

– Az év elején beszéltem dr. Pusztai-Csató Adrienn polgármesterrel arról, hogy mennyiből tudnánk kihozni az évet, utána azonban már nem tárgyaltunk. A történteket sajnálom, miként tudomásom szerint ugyanígy éreznek a sportszerető lakosaink, akik közül többen engem, mint mindenest is hibáztatnak a kialakult helyzetért. Mentségemre csak annyit, hogy én szerveztem, nyírtam, meszeltem, mostam, de ennek már vége.

A Bozsik-programban

A faluban a gyerekek tovább űzhetik a legnépszerűbb sportágat, az U7, az U9, az U11 és az U13 korosztályokba tartozók ugyanis részt vesznek a Bozsik-programban, ők tehát nem maradnak játék nélkül. Költségeiket a TAO-ból fedezik majd: a társasági adókedvezmény adta lehetőségeket kihasználva utaztatják, öltöztetik, étkeztetik és versenyeztetik diákjaikat. Pályájuk és szociális létesítményük minden igényt kielégítő, a tárgyi és a személyi feltételeken így nem múlik majd a helyi utánpótlás-nevelés sikeressége.

ÉM-KT


Nyitottak voltak

A szentistváni visszalépés ügyében megkerestük a település polgármesterét is, aki ezt mondta: „Sajnálatosnak tartom, hogy a klubelnök az önkormányzatot okolja a csődjük miatt – közölte dr. Pusztai-Csató Adrienn. – Folyamatosan párbeszédet kezdeményeztem az elnökkel, de meghívásaimra nem jött be a hivatalba, a felek közötti korrekt kapcsolat kialakítását pedig máshogyan el sem tudtam képzelni. Koncz Áron nem volt nyitott az egyeztető megbeszélési javaslataimra, s mivel közpénzről van szó, konszenzus nélkül az egyesületet sem lehet finanszírozni. Mivel a klub első emberével nem jutottam semmire, az elnökség tagjainak is felajánlottam együttműködési szándékomat, sőt még nyilvános fórumot is kezdeményeztem, de senki nem jött be hozzám tárgyalni. Itt jegyzem meg, hogy képviselő testületünk tagjai közül többen elkötelezettek a labdarúgás iránt, ők is hajlandóságot mutattak a helyi klub támogatására.”








hirdetés