Tisztújítás a Jobbik Tokaji Szervezetében

Tapasztó Márk
Tapasztó Márk - © Fotó: Göndör Ákos
Tokaj – Tapasztó Márkot a tagság teljes támogatással választotta meg a párt helyi szervezetének élére. Az új elnök megbízatása két évre szól. A Jobbik Tokaji Szervezetének közleménye.

A tisztújításon részt vett Jámbor Márk, a Jobbik regionális igazgatója, Pakusza Zoltán, a Jobbik B.-A.-Z. megyei elnöke és Hegedűs Edgár, a Jobbik választókerületi elnöke is.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a legerősebb ellenzéki párt ma Magyarországon, amely kormányzásra készül. A soron következő választások alkalmával csak a Jobbik jelenthet valódi alternatívát, így a párt – folytatva eddigi munkáját – szeretne minél közelebb kerülni az emberekhez. Egy felelősséggel gondolkodó szervezetnek pedig erre a nevezetes településre, amely a világörökség részét képezi, kellő figyelmet kell fordítania.

A Jobbik Tokaji Szervezete szeretne rászolgálni mindazok bizalmára, akik a múlt évi választásokon egyértelműen jelezték: Tokajban szükség van egy hiteles nemzeti pártra!

A jövőben az itt élők érzékelhetik majd, hogy a helyi szervezet tagjai, aktivistái egyre több időt töltenek közterületeken abból a célból, hogy a lakosság véleményének ismeretében hathatós válaszokat tudjanak adni a város problémáira.

Szervezetünk a helyiek panaszaira, észrevételeire nagy figyelmet fordít majd, hiszen csak a kölcsönös bizalom és széleskörű társadalmi összefogás révén szakíthatunk azokkal a negatív folyamatokkal, amelyek hozadékai az elmúlt évtizedek során felerősödve, egyre inkább sújtják a településünket.

– A Jobbik Tokaji Szervezete –