Tisztelegtek a hősök előtt Nagybarcán

A megemlékezésen
A megemlékezésen - © Fotó: Magánarchívum
Nagybarca – A világháborúk áldozataira emlékeztek Nagybarcán.

Idén száz éve, hogy véget ért az első világháború. Ebből az alkalomból szervezett megemlékezést április 28-án Nagybarca Községi Önkormányzata és a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület. A Hősök emlékművénél előbb Vadnai Zoltán Géza, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd a település hőseire emlékezett.

Ezt követően Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, de szólt Dudás Ferenc hadnagy, református tábori lelkész is. Az esemény végén a hősi halottak emlékére hársfát ültettek, illetve koszorút helyeztek el az emlékműnél.

A program ezután a Művelődési Házban folytatódott, a felvidéki Csicserből érkezett Kincsem zenekar adott koncertet.

– TÁ –