2011.12.31 15:06; Frissítve: 2011.12.31 15:06


Tiszaújvárosi FC: Beragadtak, majd beindultak

Közel egy éve teremben, a Borosi-emléktorna megnyerésével mutatta meg a TFC, hogy jó csapat Közel egy éve teremben, a Borosi-emléktorna megnyerésével mutatta meg a TFC, hogy jó csapat
Pocsék rajt után a 6. fordulóban állt fel a Tiszaújvárosi FC NB III-as labdarúgócsapata.

A labdarúgó NB III Mátra csoportjának közepén telel a Tiszaújvárosi FC csapata, akik előtt és mögött egyaránt hét-hét együttes található. A borsodi gárda az őszi idényt pocsék eredményekkel kezdte, az egymást követő öt bajnokiján egyetlen pontot sem tudott szerezni.

– Beragadtunk a rajtnál – ismerte el Koleszár György, a Tiszaújvárosi FC edzője. – Pedig semmi sem utalt arra, hogy ilyesmi fog velünk történni, a felkészülés jól sikerült, az edzőmeccseken nem voltak jelei annak, hogy a szezon elején ennyire nem fog menni. Megmondom őszintén: 27 éves edzői pályafutásom alatt ilyen élményben még nem volt részem, a zsinórban elvesztett legtöbb meccses szériából három volt a csúcs. De mivel a 4. és az 5. fordulóban már jól játszottunk, így volt, ami hitet adjon.

Arra a kérdésre, hogy mi okozta a gyenge rajtot, a TFC trénere nem tudott egyértelmű választ adni.

– Bár kerestem az okát, de igazi magyarázatot nem találtam – mondta Koleszár György. – Van több apró, de olyan, ami konkrét lenne, nincs. Talán az is közrejátszott ebben, hogy az ellenfelek jobban készültek már ránk a tavalyi jó szereplésünk után, illetve az előző évad végi 4. hely után csapatunkból néhányan talán azt gondolták, hogy fog ez menni ugyanúgy, ahogy eddig. De, amikor a 6. fordulóban, a Vasas tartalék ellen mindenki nagyon odatette magát, a győzelem sem maradt el, és ezt követően megindultunk felfelé.

Az edző elmondása szerint a vezetőség az első tízbe, ő pedig az első nyolcba várta, várja a csapatot. – Belül vagyunk a célon, és mindössze 3 pont választ el minket a harmadik helyezett Diósgyőri VTK tartaléktól, úgyhogy egy acélosabb tavasszal még előbbre tudunk lépni a tabellán – jelentette ki a TFC edzője. – Mát csak azért is, mert úgy vélem azért több van bennünk annál, mint ami az első öt fordulóban kijött, az utolsó 9 bajnokin szerzett 22 pont mutatja meg jobban az erőnket, a tudásunkat.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e erősítést a téli szünetben, Koleszár György úgy válaszolt, hogy nagy mozgás biztosan nem várható a csapat keretében.


Gólszerzők

10 gólos: Kovács Péter
4 gólos: Gaál Gergő
3 gólos: Binder Ciprián, Martis Ferenc
2 gólos: Ladányi Dávid, Horváth Tamás
1 gólos: Fodor Péter, Gulácsi Tamás, Lippai Gergő

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Blazsó és Dósa idén is megnyerte a bükki hegyikerékpáros versenyt
Szilvásvárad, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A férfiak hosszútávját a tavalyi győztes Blazsó Márton, a [...] tovább »
Férfi kosár Eb-selejtező – Tíz év után ismét Pécsett a válogatott
Pécs, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Több mint tíz év után ismét hivatalos mérkőzést játszik Pécsett az [...] tovább »
Cselgáncs Vk – Mészáros ötödik Moszkvában
Budapest/Moszkva, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A 78 kg-osok között szereplő Mészáros Anett az ötödik [...] tovább »
Férfi torna Eb – Berki hatodszor aranyérmes lólengésben
Budapest/Montpellier, 2012. május 27., vasárnap (MTI) – Berki Krisztián aranyérmet nyert lólengésben vasárnap a [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Gyárfás Tamás: le a kalappal Debrecen előtt!
Debrecen, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A kontinentális szövetség, a LEN a maga részéről már egy nappal a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés