Sport

2014.10.13. 19:57

Újabb elsőség, közel a bajnoki cím

Miskolc - Izgalmas és látványos futamokat, szerencsés kimenetelű nagy bukást, és végül vendég győzelmet láthattak a népkerti salakmotor stadionba kilátogató nézők.

Miskolc - Izgalmas és látványos futamokat, szerencsés kimenetelű nagy bukást, és végül vendég győzelmet láthattak a népkerti salakmotor stadionba kilátogató nézők.

A lengyel-magyar flat-track csapatverseny ezúttal a polákok sikerét hozta, mert jobb teljesítményt nyújtottak, mint a magyar motorosok. Ettől függetlenül a hazai versenyzők is azt mondták: az ilyen színvonalas események jelenthetik a szakág fejlődését, ezért az együttműködés folytatását szorgalmazzák a felek.

- Kétszer már győztünk ellenük, most viszont sokkal jobban motoroztak, mint mi - összegezte a tapasztalatokat Kazár Miklós, a Maximmun Racing Team quadosa. - A lengyelek nagyon összeszedetten, koncentráltan versenyeztek, belőlünk pedig ezúttal valami hiányzott. Volt olyan társunk, akitől többet vártunk, ám ezen a napon sajnos nem jött ki a lépés. Ettől függetlenül nagyon jót versenyeztünk, egyre jobb csatákat vívunk a komoly tudással rendelkező lengyelekkel.

A csapatbajnoki verseny mellett Kazár Miklósnak a magyar bajnokságra is figyelnie kellett, hiszen a négy állomásból álló hazai sorozat harmadik állomásán is bizonyítani kellett. Ezzel pedig ismét nem volt probléma: az első két hétvégéhez hasonlóan, ezúttal is győzni tudott, ezzel pedig közel került a bajnoki címvédéshez.

- A hatkörös döntőben voltam a legösszeszedettebb, így szerencsére ismét sikerült győztesként zárni a Prestige kategóriát - folytatta Kazár Miklós. - Ezzel már három sikerrel rendelkezem, ettől függetlenül a bajnoki cím még nem lefutott. Régi István ugyanis mindhárom alkalommal közvetlenül mögöttem végzett, ezért csak az utolsó versenyen dől el a bajnokság sorsa. Természetesen optimistán várom a záró fellépést, de addig még egy nagyon fontos feladatom lesz. Az előttünk álló hétvégén a nagy hagyományokra visszatekintő Mecsek Rallyval zárul az idei rally bajnokság. Tizenhét pontos előnnyel várjuk a záró fellépést, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt az előnyt beosszuk, és ismét pezsgőzhessünk a Mecsek-alján.


A Flat-Track ob 3. fordulójának végeredménye

  • Kazár Miklós,
  • Régi István,
  • Porkoláb Gergő,
  • Kunkli Tivadar.


  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!