Tiszaújvárosi dilemma: Egyházi? Állami?

Az Eötvös Gimnázium sorsáról van szó
Az Eötvös Gimnázium sorsáról van szó
Tiszaújváros – A szülők dönthetik el, átvegye-e az Egri Főegyházmegye az Eötvös Gimnáziumot.

Láthatóan megosztja a szülőket és a városban élőket is, hogy egyházi iskola legyen-e a jövőben a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium. A közelmúltban tartottak egy fórumot erről, amelyen pró és kontra elhangzottak az érvek.

Nyitottak rá

Ternyák Csaba egri érsek személyesen vett részt a fórumon és elmondta, hogy pár évvel ezelőtt hasonló módon jutottak kapcsolatba a várossal, amikor az egyik általános iskola egyházivá alakulása ügyében indultak meg az egyeztetések. Mint hangsúlyozta, a középiskola egyházivá válását kezdeményezők keresték meg a főegyházmegyét elképzelésükkel. Mint mondta, nyitottak, de nem szeretnének a többség elképzeléseivel ellentétben tenni semmit.

Előzetes tájékozódás

Azt már Baráthné Éliás Tünde, a szülői szervezet elnöke – a kezdeményezés egyik motorja – mondta el, hogy a szülői munkaközösségek támogatják a kezdeményezést. Mint megtudhattuk tőle, a szülőktől írásban kértek véleményt – amolyan előzetes tájékozódás céljából –, hogy támogatnák-e a középiskola egyházivá válását. Mint megtudhattuk, 350-en írásos vélemény érkezett vissza, ebből 157-en támogató választ adtak, 97-en tartózkodtak, 96-an pedig ellene voltak az ötletnek.

Azért is tartják nehéznek a döntést, mert a városban ez az egyetlen gimnázium, azaz aki ellenezi az egyházi oktatást, az nem tud alternatívát találni. Ezt fogalmazta meg Bráz György polgármester is, aki az önkormányzat nevében hozzátette, hogy ezt a szülőknek kell eldönteniük és a képviselő-testület tiszteletben tartja a határozatot. Hozzátette, hogy az önkormányzat – függetlenül attól, hogy ki a fenntartója – továbbra is minden támogatást megad az Eötvös Gimnáziumnak, amely nagyon fontos intézmény Tiszaújváros számára.

Csak döntő többség esetén

Tehát abban az esetben vált fenntartót a középiskola, amennyiben a többség támogatja azt. Az egri érsek viszont azt mondta, hogy a főegyházmegye csak abban az esetben fogadja el a döntést, ha a támogatottság eléri a 85–90 százalékot, azaz, ha a szülők döntő többsége igennel voksol.

ÉM-SZB