Súlyos buszbaleset az M3-ason: rosszul kezdődött a svájci túra

Akt.:
Az úttestről lesodródott, összetört autóbusz az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a 41-es kilométernél, Bag közelében 2017. július 10-én. A balesetben 22-en sérültek meg, egyikük életveszélyesen, négyen-öten pedig súlyosan
Az úttestről lesodródott, összetört autóbusz az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a 41-es kilométernél, Bag közelében 2017. július 10-én. A balesetben 22-en sérültek meg, egyikük életveszélyesen, négyen-öten pedig súlyosan - © MTI Fotó: Máthé Zoltán
Debrecen – Összesen 22-en sérültek meg az M3-as autópályán hétfőn történt buszbalesetben.

Információink szerint hajdú-bihari utasai is voltak annak a turistabusznak amelyet hétfőn reggel 6 óra körül baleset ért Pest megyében, az M3-as autópályán, Aszód közelében.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a Hajdú-bihari Naplót, hogy a Balmazújvárosból indult és Svájcba tartott jármű eddig tisztázatlan körülmények között megpördült, átszakította a szalagkorlátot majd a sztráda melletti réten a kerekein állt meg. Az eleje és az egyik oldala összetört. A baleset pillanatában 38 utas és 2 sofőr tartózkodott a járművön.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZD) szolgálatvezetőjének tájékoztatása szerint a balesetben 22-en sérültek meg, egyikük életveszélyesen, négyen-öten súlyosan. Többen végtagsérüléseket szenvedtek. Győrfi Pál az OMSZ szóvivője elmondta: összesen 9 mentőegység vonult ki a tömeges balesethez. A sérülteket Budapestre, a Honvédkórházba, az Uzsoki utcai és hatvani kórházba szállították. Az egyik sérült egy gyermek volt akinél combcsonttörést diagnosztizáltak.

Meg nem erősített információink szerint egy nyíregyházi utazási iroda hirdette meg a 6 napos körutazást Svájcba, mely ausztriai és liechtensteini célpontokat is tartalmazott volna. A buszra Debrecenben, Nyíregyházán, Tiszaújvárosban és az M3-as autópálya pihenőiben is fel lehetett szállni. A részvételi díj 103 900 forint volt, mely összegért reggelit is ígértek. A terv szerint a résztvevők két éjszakát töltöttek volna egy Innsbruck környéki 3 csillagos tiroli szállodában, majd 3 éjszaka következett volna Közép-Svájcban.

A szóban forgó nyíregyházi utazási irodát is megkerestük, de ott arra való hivatkozással, hogy nincsenek bent az ügyvezetők, semmiről nem akartak beszélni. A cég honlapja – ahol korábban ezt az utat is hirdették – délutánra elérhetetlenné vált.

Műteni is kellett

A buszbaleset után a legtöbb, 9 sérültet ellátó fővárosi Honvédkórház sajtóügyelete azt közölte kérdéseinkre, hogy a hozzájuk beszállítottak közül 6 fő szabolcs-szatmár-beregi, 2 fő borsod-abaúj-zempléni, 1 fő hajdú-bihari lakos.

Egy 65 éves sérült súlyos, életveszélyes – mellkas-, és koponya – sérüléssel érkezett a Honvédkórházba, akit operációja után a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon ápolnak. Egy 72 éves sérültet hasi és mellkasi sérüléssel vittek be az intézménybe, majd nála is műtétet hajtottak végre. Állapota nem életveszélyes. 7 könnyebb sérültből 5 már otthonába távozhatott. A másik 2 fő ellátása jelenleg is zajlik.

HBN-OCs



Mentőszolgálat: sokan súlyosan megsérültek a két Pest megyei balesetben

Sokan szenvedtek súlyos sérüléseket a Pest megyében hétfőn kora reggel történt két balesetben. A sérültek között több gyermek is van – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.


Árokba borult egy busz az M3-ason, a főváros felé nagy a torlódás

Árokba borult egy busz az M3-as autópályán Aszód térségében hétfő reggel. A balesetben többen megsérültek, több kilométeres a torlódás.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Tiszaújváros.
BOON.HU






hirdetés