19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét – Tiszaújvárosban gálázott a magyar utánpótlás

Akt.:
19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét – Tiszaújvárosban gálázott a magyar utánpótlás
Tiszaújváros – A tiszaújvárosi 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét mai, MOL Napján először a Magyar Utánpótlás Gála résztvevői mérték össze tudásukat. A délutáni ITU Triatlon Világkupa pályáin és díszletei között hazánk legjobb 16-16 gyermek és serdülő korosztályos ranglista helyezéssel rendelkező versenyzői csatázhattak.

A 12-13 éves korosztályhoz tartozókra 250 méter úszás, 7,5 km kerékpározás és 2,4 km futás várt. A lányoknál picit borult a papírforma, hiszen nem a legelőkelőbb helyen jegyzett debreceni Dobi Lili, hanem a Veresegyházáról érkezett Ferencz Janka lett az első.

Az azonos korú fiúknál a debreceni Kovács Gyula nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából. A kerékpározás során összeverődött hetesből ritmust váltva a futáson, megnyerte a versenyt.

A 14-15 éves korcsoportba tartozó serdülők 500 métert úsztak, 12,5 km-t kerékpároztak és 3,6 km-t futottak.

A lányok versengésében a bringázás során tizenhárman együtt tekertek, így, mint általában, ezúttal is a futásra maradt a döntés. 1200 méter teljesítése után már a tiszaújvárosi színeket képviselő Bóna Kinga haladt az élen, aki a folytatásban is ellenállhatatlannak bizonyult és magabiztos sikert aratott.
dsc_5431

A fiúknál a debreceni Dobi Gergő nem cifrázta a dolgot, kerékpározás közben otthagyta a többieket és egyedül érkezett meg a váltózónába, ám a futás során nem tudta felvenni a győztes újbudai Szentpétery Patrik tempóját és végül ötödikként végzett.

Az érmeket és az első nyolc helyezettnek a TRI-Shop.hu által felajánlott ajándékokat dr. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az eseménysorozat egyik fővédnöke és Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója adta át a pódiumon.

(Részletes eredmények a www.evochip.hu oldalon.)

A 21. ITU Triatlon Világkupa mai női és férfi döntőjének élő közvetítése a Sport2 csatornán 15.30, illetve 17 órakor kezdődik.
A 12. ETU Triatlon Junior Európa-kupa női döntője 13, férfi fináléja 14 órakor veszi kezdetét Tiszaújvárosban.
A 21. ITU Triatlon Világkupa legjobb 30 női versenyzője 15.45-kor, míg a legjobb 30 férfi sportoló 17.10-kor áll a rajthelyre Tiszaújvárosban, a Dísztó partján.

– ÉM-SZIS –



Tiszaújváros.
BOON.HU






hirdetés