Tintasugarassal nyomta a tízezres bankjegyeket Mezőkeresztesen

A tárgyaláson...
A tárgyaláson... - © Fotó: Szaniszló Bálint
Miskolc, Mezőkeresztes – Pénzhamisítás miatt áll bíróság előtt egy mezőkeresztesi fiatal férfi.

A Mezőkeresztesen élő fiatalember, F. T. Zs. 2014 őszén – részben az internetről szerzett ötletek alapján – fejébe vette, hogy pénzhamisítással próbálja maga és édesanyja jövedelmét kiegészíteni. Lebukott, így ellene a Miskolci Járásbíróság pénzhamisítás miatt indított büntetőeljárást.

Újabb szakértőt kértek

A keddi tárgyalási napon a bíró ismertette az elmeszakértői véleményt, amely szerint a bűncselekmény elkövetésekor és azóta sincs olyan elmeállapotban a fiatalember, amely megakadályozta volna tette súlyának felismerésében. Súlyos hatással van lelki állapotára, hogy időközben édesanyja meghalt.

F. T. Zs. kirendelt ügyvédje mindezek ellenére újabb elmeorvosi szakértői vizsgálatot kért. A javaslatot az ügyész és a bíró is elfogadta, így a tárgyalást a vizsgálat elvégzésének idejére elnapolták és a tervek szerint szeptember 21-én folytatják.

Mint írtuk, a vádirat szerint a férfi vásárolt egy tintasugaras nyomtatót, amellyel – némi kísérletezés után – 10 ezer forintos bankjegyeket másolt, amelyekre – a hitelesség kedvéért – 2 ezer forintos bankjegyekről levágott fémszálat ragasztott. Egy 10 ezres bankó elkészítése körülbelül 3 ezer forintba került. A hamis bankjegyekkel több boltban sikeresen vásárolt. Ezután rávette édesanyját is, hogy a hamis bankjegyekkel fizessen. Az első bukta 2015 februárjában történt, amikor a Heves megyei rendőrség felvételeket közölt az édes­anyjáról, amint a hamis pénzzel fizetett. A felvételeket meglátva a fiú a nyomtatót és a még rendelkezésére álló hamis bankjegyeket a Tiszába dobta.

Újraindult a biznisz

Amikor azonban elült az ügy, újrakezdte a hamis pénz gyártását és felhasználását. Összesen 670 ezer forint értékben vásároltak a hamis bankjegyekkel.

– Szaniszló Bálint –