Tini érzelmekkel: Miskolcon a Grease

Akt.:
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Miskolc – Magyar színpadon a világ első számú party musicalje.

Október 16-án, a budapesti Syma Csarnok közönsége láthatta először az ősz legjobban várt hazai zenés produkcióját, a Grease című musical új magyarországi bemutatóját.

20 évvel a legutóbbi Grease-előadás után ismét Szurdi Miklós rendezésében elevenedik meg a felejthetetlen zenékkel átszőtt szerelmi történet a Bánfalvy Stúdió produkciójaként.

50-es évek. És most is

Az ’50-es évek amerikai mindennapjait az akkori középiskolások szemével bemutató, a rock and roll slágerek miatt magával ragadó, sodró erejű darab és a belőle készült film a mai napig az egyik legnépszerűbb musical a világon.

A zenés darab főszereplője, Danny Zuko szerepében az X-Faktor győztesét, Vastag Csabát láthatjuk, aki most, 33 évesen érzi igazán érettnek magát ahhoz, hogy megmutassa a színpadon a tinédzserkor minden örömét és problémáját. „Nekem is volt olyan korszakom, amikor azt hittem, senki nem ért meg. Aztán, ahogy ment előre az idő, rájöttem, hogy ez nincs így.”

A Grease női főszereplője, Sandy Dumbrowski, akit a több zenés darabban már bizonyító Görgényi Fruzsina alakít. A színész és karakterének közös vonása, hogy Fruzsi is egy lánybanda tagja volt a középiskolában.

„Nem tartoztam a menő csajok közé, de hozzájuk akartam csatlakozni, és sikerült is felküzdenem magam a képzeletbeli ranglétrán. Nagyon lazák voltunk, ezzel együtt olyan tulajdonságokat is felvettünk, amire ma már egyikünk sem büszke. Még szerencse, hogy idejében észhez tértünk” – mondja a csinos szőke színésznő.

A Grease a tini érzelmekről, szerelmekről, csalódásokról szól. „Minden van benne, ami első számú party musicallé teszi.”

– ÉM –


Kedvezményes jegyek

December 19., szombat, 19 óra, Miskolc, Generali Aréna

Az Észak előfizetőjeként belépőjegyeiket 10 százalék kedvezménnyel válthatják meg szerkesztőségünk ügyfélszolgálatán:

(Miskolc, Zsolcai kapu 3.), hétköznap 9–15 óra között.

További információk: www.grease.hu