Tilosban járnak a szórólapozók – RTL Klub

Annak ellenére, hogy a rendőrség két hete fokozott ellenőrzést jelentett be, még mindig osztanak szórólapot a forgalmas budapesti kereszteződésekben. Csütörtök reggel is talált az RTL Klub szerkesztőségének egy tagja több ilyen társaságot a Ferenc körúton. Rendőrt is az aluljáróban, aki azt mondta, azért nem intézkednek, mert nem hagyhatják el a szolgálati helyüket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a munkaügyi főfelügyelőséggel jelentette be július 23-án a szigorított ellenőrzést. Az RTL Klub szerkesztőségének egyik munkatársa a saját kamerájával forgatott csütörtök reggel egy forgalmas, kétsávos út mellett. Az amatőr felvételeken jól látszik, ahogy az egyik szórólapozó az induló autók mellett sétál vissza, a belső sávban.

A kereszteződésben pedig a KRESZ szerint nem szabad, és veszélyes is. A Ferenc körúti aluljáróban éppen két rendőr is volt. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy nem mehetnek el szolgálati helyükről. A BRFK-nál telefonon azt mondták: az esetet kivizsgálják, de most az aluljárókat is fokozottan ellenőrzik.

A szórólapokon reklámozott egyik cégnél azt mondták az RTL Klub híradójának, hogy a terjesztéssel vállalkozásokat bíztak meg.

A cégeket, amelyekkel dolgoznak, egyelőre csak felszólították, hogy vagy oldják meg úgy a szórólapterjesztést, hogy ezt a szabályt ne szegjék meg, vagy előbb-utóbb megszakítják velük a kapcsolatot – mondta Ormos István, a Duna Autó vezérigazgatója.

A másik cég nem nyilatkozott. Tény, hogy a szórólapozókat foglalkoztató cégek bizonyos munkavédelmi szabályokat betartanak, így láthatósági mellényt és védőitalt is adnak embereiknek.








hirdetés








hirdet�s