Tetten érték

Szikszó – A szikszói II. Rákóczi Ferenc kórház parkolójában hagyta az autóját egy ott dolgozó, karbantartó férfi, azonban munkáját nem végezhette nyugodtan, mert észrevette, hogy egy általa nem ismert személy matat a gépjármű körül és megpróbálja eltulajdonítani a kocsi rádiósmagnóját.

A tulajdonos, miután tetten érte az elkövetőt, bekísérte a kórház portájára, hogy onnan értesítse a rendőrséget.

A megcsípett egyén azonban előkapott egy kést és megvágta a sértettet nyakának bal oldalán, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva. Ezt követően elszaladt a kórház portájáról.

A forrónyomos csoport hatékony felderítésének köszönhető, hogy egy órán belül elfogták a gyanúsítottat, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

A szakszerű rendőri intézkedés, és a bíróság elé állítást követően már elsőfokú bírósági ítélet is született az ügyben – adott tájékoztatást Sulyok János r. alezredes, az Encsi Rendőrkapitányság vezetője.
SFL








hirdet�s