Tetten ért rablók Taktakenézen

Szerencs, Taktakenéz – A rendőrök még a helyszínen elfogták azt a négy elkövetőt, akik taktakenézi lakásában rabolták ki a sértettet.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás adatai szerint 2014. június 25-én 0 óra 20 perckor Taktakenéz egyik családi házának kerítésén ismeretlenek átmásztak és a ház egyik helyiségéből különböző tárgyakat tulajdonítottak el. A tolvajok a lopást időközben észlelő házigazdától készpénzt és egyéb értékeket követeltek, majd bántalmazták, minek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett.

A rablók a lakásban értékek után kutattak és kisebb kéziszerszámokat vettek el, de elmenekülni már nem tudtak, mert egy az eseményt észlelő tanú értesítette a rendőröket, akik haladéktalanul a helyszínre mentek, ahol elfogták a tetteseket.

A 22 éves V. Barnabást és a 20 éves K. Rolandot, illetve két fiatalkorú társukat – mindannyian helyi lakosok – a járőrök a Szerencsi Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a tetteseket bűnügyi őrizetbe vették és az ügyészség irányába előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –