Tetejére borult egy autó Edelénynél

Akt.:
Tetejére borult egy autó Edelénynél
© Fotó: police.hu
Edelény, Damak, Serényfalva, Szendrőlád – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július 27-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Szendrőládon, a Fő úton haladt 6 óra 25 perckor egy személygépkocsi, amikor annak sofőrje elaludt. A jármű letért az útról, majd megpördült és megállt. A balesetben a személygépkocsi utasa megsérült.

Damak és Edelény között haladt egy autó 10 óra 20 perc körül, amikor a sofőr figyelmetlensége okán letért az útról, megcsúszott, majd az autó megpördült és a fejtetejére állt. A balesetben ketten megsérültek.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

Serényfalva és Edelény közötti útszakaszon 16 óra 20 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem az útviszonyokhoz igazította járműve sebességét. Az autó megcsúszott az úttestről lesodródott és a vízelvezető árokba csapódva állt meg. A balesetben egy személy könnyebben megsérült.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset nyolc esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét a KRESZ szabályainak mindenkori betartására, hiszen ez a legrövidebb út a balesetmentes közlekedés eléréséhez.

Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –