Test tettesek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Mezőkövesd, Miskolc, Sárospatak – Több mint ezer alkalommal intézkedtek a rendőrök megyénkben tiltott kéjelgőkkel szemben az elmúlt évben. Mondhatni a rendőrség mindennapos harcot vív az utcai prostitúció visszaszorítása érdekében.

Az elmúlt években a rendszeres ellenőrzések során sikerült visszaszorítani a tiltott kéjelgőket a B.-A.-Z. megyében. Tavaly azonban így is összesen 1023 szabálysértési eljárást kezdeményezett a rendőrség, melyen belül csak a Miskolci Rendőrkapitányság maga 910 esetben. A prostituáltak főként a turisztikai jelentőséggel bíró térségekben – így például: Miskolc, Mezőkövesd, Sárospatak – fordulnak elő nagyobb számban.

A rendőrségi tapasztalatok alapján leszűrhető, hogy a nyári időszakban megnövekszik a tiltott kéjelgők száma, akárcsak a rendőrségi ellenőrzések is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közbiztonság megszilárdítása érdekében, a polgárok jogos igényeinek eleget téve évről-évre egyre nagyobb figyelmet fordít a prostitúció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények visszaszorítására. Az adatok tükrében elmondható, hogy az elmúlt évben többször intézkedtek tiltott kéjelgés miatt, mint azt megelőzően. Ez nem jelenti azt, hogy a prostituáltak száma és tevékenysége megnőtt volna a megyében, hanem a rendőrség azon igyekezetét mutatja, hogy a törvény által védett övezetekből, így különösen az iskolák, óvodák, közművelődési épületek, egyházak, temetkezési kegyhelyek környékéről teljesen kiszorítsák a jelenséget.

Információs háttér

  • A feljelentett prostituáltak mindegyike magyar állampolgár volt.
  • Tiltott kéjelgés miatt 8 esetben történt rendőri intézkedés fiatalkorú lánnyal szemben.
  • A bíróság elé állítások számát megvizsgálva elmondható, hogy az előző évek adataihoz képest folyamatos emelkedés tapasztalható.
  • Bíróság elé állítások tiltott kéjelgés miatt:
    2006. év        10
    2007. év        30
    2008. év        39
    2009. év        104

 








hirdet�s