Tervek már vannak a hídra Kesznyétenben

Kesznyéten – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és Kesznyéten Község Önkormányzata konzorciuma 279 millió 400 ezer forintot nyert a kesznyéteni Sajó-híd felújítására.

Kecső Imre polgármester elmondta: a tervezési munka kész, a közbeszerzési eljárás még zajlik. Ennek az eredménye még nincs meg, tehát a szerződéskötés még nem történt meg.

„Azt sem tudjuk még pontosan, hogy a munkálatok mikor kezdődnek, a befejezési dátum azonban már ismert, ez év október végéig be kellene fejeződnie a híd felújításának…”

– ÉM –