Terv a pályafelújítására

Terv a pályafelújítására
Az új vasúti törvény a teherforgalom növekedését és a személyszállítás rendbe tételét is elősegíti.
A vasúti törvény újdonságai [.pdf – 94KB]

Lehetővé teszi továbbá az önkormányzati és határon túli tőke bevonását is – mondta többek között a záhonyi vasúti tárgyalásokon Antal Dániel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa. Hangsúlyozta: Záhonytól keletre alig van jó kövesút, ezért is növekedhet a záhonyi tranzitforgalom.

Heinczinger István, a MÁV Rt. nemrég hivatalba lépett általános vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a záhonyi elavult vágányok és a mellékvonalak felújítására már van projekt, bár pénz még nincs hozzá.

Logisztikai központ

Dr. Horváth Piroska, a Regionális Fejlesztési Holding Rt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy orosz közreműködéssel logisztikai központot hoznak létre Záhonyban.

Dr. Kádár András, az Árufuvarozási Területi Központ vezetője a miniszteri biztost és a vezérigazgató-helyettest részletesen tájékoztatta az átrakó körzet helyzetéről, a beruházási elképzelésekről.

Rákóczi András, a Záhonyi Kiút Térségfejlesztő Egyesület elnöke (a térség 31 önkormányzatát fogja össze) arról tájékoztatott, hogy céljuk a munkahelyteremtés és a külföldi kapcsolatok ápolása. Háda Imre, Záhony polgármestere elmondta, hogy az esetleges létszámleépítés a várost és a térséget igen érzékenyen érintené.

– Györke László –








hirdet�s