Terrorizmus – Szijjártó Péter: le kell győzni az Iszlám Államot

Washington, 2016. július 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban 2016. július 21-én.
Washington, 2016. július 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban 2016. július 21-én. - © MTI Fotó: Szabó Árpád/KKM
Cleveland – “Nincs mese”, Európa biztonságának helyreállítása érdekében le kell győzni az Iszlám Államot – jelentette ki csütörtökön az MTI-nek Washingtonból telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyi tárca irányítója kétnapos washingtoni látogatása során részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdő nemzetközi koalíció országainak tanácskozásán, amelyet John Kerry, amerikai külügyminiszter vezet.

A magas szintű konferencia előtt a magyar diplomácia irányítója az MTI-nek kifejtette álláspontját az Iszlám Állam elleni küzdelemről és az ezzel összefüggő gondokról, valamint Magyarország hozzájárulásáról a terrorszervezet elleni harc eredményességéhez.

“Maga Európa is minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetésének árnyékában éli napjait, ez mára már mindenki számára világossá vált” – elemezte a heyzetet Szijjártó Péter, s kifejtette, hogy e helyzet okai egyértelműek: részben az, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oly’ mértékben destabilizálta Európa déli szomszédságát, hogy onnan millióknak kell elmenekülniük, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet térnyerésének következtében milliók indultak meg Európa felé is. “A feladat tehát világos: ha helyre akarjuk állítani Európa biztonságát, akkor nincs mese, le kell győzni végre az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet”- hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.

Emlékeztetett rá, hogy a terrorszervezet elleni eredményes küzdelem érdekében jött létre egy 64 országot, valamint az Európai Uniót és az Arab Ligát tömörítő globális koalíció, amelynek Magyarország kiemelt tagja. A miniszter kiemelte: “mi azon 23 ország közé tartozunk, amely katonákat is küld az Iszlám Állam elleni harcba, s ezen kívül részt veszünk a globális koalíció három munkacsoportjának munkájában is, nevezetesen a katonai munkacsoportéban, a külföldi harcosok kiszűrésére szakosodott munkacsoportéban, valamint a stratégiai kommunikációs munkacsoportéban”.

Szijjártó Péter tájékoztatott arról is, hogy jelenleg 126 magyar katona szolgál Észak-Irakban, az év végére pedig létszámuk 150-re gyarapszik, s ők már nemcsak őrző és védelmi feladatokat látnak el, hanem részt vesznek az iraki, illetve a kurd hadsereg kiképzésében is. A miniszter tájékoztatta az MTI-t arról is, hogy Magyarország növeli az iraki hadsereg kiképzésében való részvételét és idén novemberben újabb iraki tisztek érkeznek Magyarországra, hogy robbanóeszközök hatástalanítására vonatkozó honvédségi kiképzésen vegyenek részt. Ezen kívül Magyarország újabb fegyverekkel és száztízezer lőszerrel segíti az iraki hadsereget az Iszlám Állam elleni harcban, és húsz, Irakban megsérült katona magyarországi gyógykezelését is vállalta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindaddig azonban, amíg nem sikerül teljesen legyőzni az Iszlám Államot, arra kell koncentrálni, hogy mindazok, akik a térségben arra kényszerülnek, hogy elmeneküljenek otthonaikból, ne Európába jöjjenek, hanem maradjanak az otthonaik környékén. Ennek érdekében Magyarország egymilliárd forinttal támogatja azt az európai uniós alapot, amely a Szíriából elmenekülteket és az őket befogadó közösségeket segíti, s Budapest továbbá másfélmilliárd forintot ajánl fel arra, hogy a majdani szíriai újjáépítés során Magyarország felépítsen egy modern kórházat Szíriában.

– MTI –