Termálfürdő FC Tiszaújváros: “Éles” élvonalbeli ellenfélre számítanak

Termálfürdő FC Tiszaújváros: “Éles” élvonalbeli ellenfélre számítanak
Tiszaújváros – Szerdán 14 órától az NB I-es Paksi FC a tiszaújvárosiak vendége az MK 3. fordulójában.

A hét végi bajnokija nem sikerült túl fényesre a Tisza-parti alakulatnak, hiszen Sigérék 3-0-s vereséget szenvedtek Putnokon, az NB III Keleti csoportjának 11. fordulójában.

– Beszélgettünk már a meccs után, illetve a hétfői edzésen is – kezdte Bocsi Zoltán, az újvárosiak edzője. – Nemcsak a legutóbbi találkozó került terítékre, hanem a Felsőtárkány elleni is, amelynek szintén 3-0-s fiaskó lett a vége. El kell ismerni, rossz passzban vagyunk… Hogy milyen konzekvenciákat vontunk le? Röviden annyit mondanék, hogy akarati tényezőkben többet kell nyújtanunk a pályán. Már sokszor nyilatkoztam azt, hogy ha fejben máshol járunk, nem az adott mérkőzésen, akkor abból jó nem jön ki. Eddig ez nem volt ránk jellemző, de a legutóbbi két bajnokin sajnos ezt tapasztaltam. Egy szakembernek a legfőbb eszköze ilyen esetekben a konzultáció, úgy egyénileg, mint csapatszinten. A játékosoknak többet kell segíteniük egymást, és szükséges a folyamatos kommunikáció is. Remélem, ezek a beszélgetések hasznosak voltak, és minél hamarabb kilábalunk ebből a helyzetből, hullámvölgyből.

Többet tudnak

A dél-borsodiak az országos főtábla első fordulójában az ESMTK-t, majd a második körben a Komlót győzték le. Ez meglepetés volt, vagy azért el lehetett várni a csapattól a továbblépést? – tettük fel ezt a kérdést is a Termálfürdő FC Tiszaújváros szakvezetőjének.

– A sorsolásra nem panaszkodhattunk, mert mindkét esetben olyan ellenfelet sodort utunkba a sors, amely ellen reális esély mutatkozott a továbbjutásra – válaszolta Bocsi Zoltán. – Nagyjából a mi kaliberünk volt az ESMTK és a Komló is, felvettük velük a versenyt, s mind a két párharcból győztesen tudtunk kikerülni. Ezek az összecsapások is bizonyították, hogy többet tud annál a társaság, mint amit mostanában a bajnokikon mutat.

A mai párharcban sokkal kevesebb a sansza az Újvárosnak, mint a korábbiakban, de mégis mi lehet a motiváló erő?

– Szerintem egyértelműen az, hogy egy élvonalbeli klub ellen küzdhetünk, ami azért nem mindennap fordul elő a pályafutásunkban – fogalmazott Bocsi Zoltán. – Oda kell pakolnunk magunkat maximálisan, megpróbáljuk felvenni a két osztállyal feljebb lévő paksiak tempóját, hogy ez mire lesz elég, kiderül.

Könnyebben ment

Amikor ilyen egyértelműek az erőviszonyok, talán felesleges is „komolyan” készülni a riválisból…

– Azért ez nem teljesen így van – fogalmazott Bocsi Zoltán. – Mindig megpróbáljuk a lehető legtöbb információt begyűjteni, szerintem egy edző esetében ez az egészséges gondolkodás, a Pakssal kapcsolatban sem tettem, tettünk másként. Nyilván egy NB I-es csapatról ez könnyebben megy, hiszen a rivaldafényben vannak, sok helyen olvasható, látható anyag, mérkőzés, interjú. A Paks jó csapat, bizonyítja ezt a táblázaton elfoglalt helyük is, Csertői Aurél személyében van egy kiváló edzőjük, aki maximalista. Biztos vagyok benne, hogy nem fogják félvállról venni ezt a csatát.

A mérkőzés helyszíni megtekintése a szurkolók számára ingyenes.

ÉM-MI



Sporthírek