Terepjárókkal indultak lovak helyett Miskolcról Ázsiába

Akt.:
Terepjárókkal indultak lovak helyett Miskolcról Ázsiába
Miskolc – Hatodik alkalommal szervezték meg az Ázsia Túrát, s indult útjára húsz terepjáróval negyven lelkes ember.

Az Ázsia Túráknak három összetevőjük van: verseny, túra, expedíció. Mindez együtt egy életre szóló kaland. 2009-ben álmodtam meg, nagyon vonz Ázsia, annak magyar vonatkozású történelme. Kárpátalja eddig mindegyik alkalommal szerepelt az útvonalban, a Don-kanyarban is mindig tiszteletünket tesszük a 2. világháborús magyar hősök síremlékeinél. Idén Miskolc, Tiszabábolna, Sajókeresztúr és Hejőpapi vezetői küldenek velük emlékszalagokat – mondta indulás előtt a szervező Europarts 2007 SRO nevében Murczin Zsolt elnök.

azsia_tura_rajt_02

A verseny és túra 8. napján érjük el a célt, Astrakhant. A további útvonal: Volgográd, Asztrahány, Kazahsztán, Üzbegisztán, ahol felkeressük szinte az összes történelmi nagyvárost, majd újból Kazahsztán (a régi főváros Almatyt). Oroszország, az Altáj hegységen keresztül Mongólia, a Góbi sivatag (a jurták hazája). Ami újdonság: idén eljutunk Kínába is, Ürümcsibe, Újgúria fővárosába – sorolta.

azsia_tura_rajt_03

Nem feszített a tempó

A szervező állítja: a túra nem a feszített tempóról és a vad terepezésről szól náluk, hanem a kellemes tempójú szép tájak közti terepezésről. A hangsúly a csapatépítésen, a hegyekbeli, patakok melletti közös ebédeken, vacsorákon van. Nincs rohanás, jut idő a nézelődésre, városnézésre, vásárlásra, az emberekkel való ismerkedésre is.

Megtudtuk: egy-egy autós számára egy-másfél millió forintot kóstál az út, de a költség, ha az ember sátrazik, lejjebb faragható.

– Aki olcsón akar túrázni, az kelet felé indul, mert olcsó a szállás, az üzemanyag, és útdíj sincs – kaptuk a jó tanácsot.

ÉM-SzK

azsia_tura_rajt_10








hirdetés