Templomot dúltak és fosztottak Ózdon

Templomot dúltak és fosztottak Ózdon
Ózd – Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozóit sokszor riasztják betörések miatt, főleg a családi házak, a hétvégi házak, illetve a garázsok válnak könnyen a bűnözők célpontjaivá. Mondhatni szokásos rutintevékenység egy ilyen helyszíni szemle lefolytatása.

Azonban az elmúlt hétvégén egy különleges esethez kellett a szemlebizottságnak vonulnia: templombetöréshez. Ózd Somsály városrészében van egy régi római katolikus templom, amelyben már nincs minden vasárnap mise. Akik a városrészt lakják, eddig nem nagyon jártak templomba, legalábbis nem éjjel és nem a felszentelt épület ablakán keresztül…

Pedig az elmúlt hét végén ez történt. Ismeretlen elkövetők lefeszítették az egyik templomablakra szerelt rácsot, az üveget betörték és az éjszaka leple alatt felforgatták a templom berendezési tárgyait.

Mindenhol kutatást végeztek, a sekrestyében, illetve az oltárnál a fiókok tartalmát a földre borogatták, a szekrények ajtaját letördelték, szobrokat borogattak fel és emellett a templomi orgona két sípját is eltörték…

Az elkövetők miután mindent átkutattak és amit tudtak megrongáltak, magukhoz vettek egy rézből készült feszületet, 6 db sárgaréz gyertyatartót, 6 db a szertartásokon használt kelyhet és az ablakon keresztül távoztak…

Az elkövetők a cselekményükkel az elsődleges adatok alapján 150.000,- Ft lopási kárt, ill. 600.000,- Ft rongálási kárt (!!!) okoztak.

Az ügyben betöréses lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nagy erőkkel nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 








hirdet�s