Temetőben rabolták ki a nőt Miskolcon

A rablás helyszínén
A rablás helyszínén - © Fotó: BAZMRFK.hu
Miskolc – A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki társával megtámadott egy nőt Miskolcon és elvette értékeit.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság M. László 26 éves helyi lakossal és ez idáig ismeretlen társával szemben.

A rablók december 10-én 12 óra 15 perckor az egyik miskolci temetőben egy nőtől pénzt kértek buszjegyre. A nő ezer forintot adott át nekik, de ezek után erőszakkal elvették a táskáját, amiben közel 30 000 forint készpénz, pénztárca és személyes iratok voltak. A bejelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol az egyik rablót még a helyszínen elfogták, míg társát jelenleg is keresik.

A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatására, melyet december 13-án a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája el is rendelt.
A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén, rablás elkövetése miatt 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy elrejtőzne vagy megszökne a hatóságok elől. A sértettől megszerzett pénz és értéktárgyak nem kerültek elő.

ÉM