Telt házas bulik és utcai koccintások

Akt.:
Leginkább az utcabál marad annak, aki az év utolsó napján keres magának szilveszteri bulit - illusztráció
Leginkább az utcabál marad annak, aki az év utolsó napján keres magának szilveszteri bulit - illusztráció - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Leginkább az utcabál marad annak, aki az év utolsó napján keres magának szilveszteri bulit.

Szállodai szobáról ne is álmodjunk, de az éttermek által szervezett bulik is telt házasak. Az interneten böngészve már vendégházat, kisebb szállást is csak elvétve találunk december 31-re a megyében. Egy turisztikában jártas szakember azonban arra figyelmeztetett, amit eddig nem foglaltak le, azzal nem is érdemes próbálkozni, hiszen nem véletlenül maradt üres az egyik legkiemeltebb időszakban. Mi azért próbálkoztunk, csak tesztjelleggel.

Hónapokkal ezelőtt

Három helyen fel sem vették a telefont, a negyediknél kiderült, hogy már hónapok óta kiadták, csak az internetes foglalásukba csúszhatott hiba. Az ötödik pedig a világvégén volt, és a tulaj arra kért, szóljunk, mikor indulunk, mert befűti a faházat. Azt mondta, azért, ne fagyjunk meg. Nem kaptunk kedvet az ottani szilveszteri bulihoz.

Miskolcon szétnézve viszont elvétve sem találtunk helyet.

„A szállodánk és az étterem is telt házas, a foglalások a hazai és a külföldi vendégek közt fele-fele arányban oszlanak meg” – ezt már Barkóczi Eszter, a Drót Bisztró tulajdonosa mondta lapunknak. Megtudtuk, sok a visszatérő vendég, akik már hónapokkal korábban jelzik, a szilvesztert náluk töltik. Az étteremben is elkelt minden hely, részben a szállóvendégek foglalták le, részben külsős vendégek érkeznek majd. Az étterem tulajdonosa azt is elmondta, még most, az utolsó percekben is keresnek náluk szálláshelyet, de ez szinte reménytelen.

Kocsonya, az kell

Ugyanez a helyzet a miskolctapolcai Calimbrában is. Hónapokkal korábban lehetett tudni, szilveszterkor telt ház lesz – mondta Ostorházi Imre, a szálloda tulajdonosa.

„Nálunk csak a szállóvendégek részére lesz gálavacsora december 31-én” – tudtuk meg. Szerda délelőtt azt is elárulta, már javában készülnek az óév búcsúztatására, díszítik a termeket, és fő a kocsonya. „Akik hozzánk érkeznek, igénylik, hogy a miskolci kocsonyát megkóstolhassák, így ez biztos lesz a szilveszteri asztalon” – tette hozzá.

De vannak olyanok is, akik házibulit rendeznek, a terv pedig az, onnan kinéznek a városi szilveszterre a Szent István térre.

„Tavaly is ez volt a program, jól éreztük magunkat, megismételjük” – mesélte Barbara. Aki szerint a legjobb az utcán, sok emberrel búcsúztatni az évet.

-N. Szántó Rita-

Ugyanaz, immár tíz éve

„Az egyik miskolci étteremben, baráti társasággal töltjük a szilvesztert. Egy évtizede ugyanaz a hely, ugyanazok a barátok, reméljük, az idén a hangulat is a szokásos lesz” – mondta Tóth Péter. Elárulta, a társaság a tíz év alatt bővült, hiszen ma már a gyerekek is velük ünnepelnek ilyenkor.








hirdetés