Telt ház a miskolci koncerten és álló tapsvihar a végén

Illényi Katica
Illényi Katica - © Fotó: MSZZ
Miskolc – Nagy sikere volt a Miskolci Szimfonikusok zenevilágnapi koncertjének Illényi Katicával.

Az együttes minden évben igyekszik valamilyen különlegességgel meglepni a közönséget a zene világnapja alkalmával.

Volt már oratorikus koncert, világzenei lemezbemutató, tavaly pedig a Csillagok háborúja zenéjét ihlető zene­kari szvitet prezentálták a közönségnek. Idén Illényi Katica volt az ünnepi koncert sztárvendége.

Sokszínű volt a műsor

„Az ünnepek mindig jó alapot, jó témát szolgáltatnak, amire fel lehet fűzni a koncertet, az esten elhangzó műveket, számomra az egy csoda, hogy a zene világnapján engem ért az a megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam a zenekartól” – nyilatkozta a közös koncert kapcsán Illényi Katica.

A koncert műsora nagyon sokszínű volt, számos közönségkedvenccel. Elhangzottak barokk művek, a nagy magyar szerzők, Bartók és Kodály kompozíciói, de helyet kapott a programban az amerikai és francia zeneirodalom egy-egy remeke is. Műfaji sokszínűségben sem volt hiány, a nagy klasszikusok mellett ugyanis tangók, filmzenék és opera­áriák is felhangzottak. A klasszikus zene hangzást rockalap egészítette ki – zongora, basszusgitár, dobok –, hogy teljes legyen a koncertélmény.

A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész sokoldalúságát már megismerhette a miskolci publikum a zenekar 2018-as újévi hangversenyein, ahol hegedűmuzsikája mellett fantasztikus énekhangjával és különleges thereminjátékával is elkápráztatta a nagyérdeműt. A művésznő ezúttal is kitett magáért, elkápráztatta a közel 700 fős közönséget akik álló tapsviharral viszonozták az élményt.

ÉM