Ételmérgezés a Forma-1-en – öt beteg már biztos hogy szalmonella mérgezett – mindenki ugyanott evett

Öt beteg laboratóriumi mintáiban már kimutatták a szalmonella vírus jelenlétét, ők öten tehát biztos hogy szalmonella fertőzést kaptak a Forma-1 mogyoródi helyszínén elfogyasztott ételtől. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársai kinyomozták, hogy minden, a Szent László kórházba szállított beteg ugyanazon a helyen, egy ázsiai étkezdében fogyasztott. A fertőzöttektől levett minták és az élelmiszerminták vizsgálata még tovább folyik.

Szabó Enikő, megbízott regionális igazgatóhelyettes, az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a betegektől levett minták közül ötben már kimutatták a szalmonella fertőzést. A kórokozót tovább vizsgálják, mert a szalmonellának nagyon sok típusa van. A további vizsgálatok azért szükségesek, hogy ki lehessen mutatni, hogy az ételből és az emberektől levett mintákban ugyanaz a típusú kórokozó található-e meg, vagy sem.

Az ételminták vizsgálata közben kisebb nehézségbe ütköztek a szakemberek, mert annyi különböző szennyező baktériumot találtak rajtuk, hogy ez elnyomja a szalmonella baktériumokat. Az ételmintákat azonban további elemzésnek vetik alá, újabb, úgynevezett leoltásokat készítenek, ami kimutatja majd a valódi kórokozót – mondta el Szabó Enikő.

A Forma-1 mogyoródi helyszínéről szombaton szállítottak be huszonegy beteget ételmérgezés miatt a Szent László kórházba, később még egy beteg érkezett. Szabó Enikő elmondta, hogy információi a betegek közül már csak tizenheten vannak bent, mindenki jól van és hamarosan elhagyhatják a kórházat.








hirdetés










hirdet�s