Ételmérgezés a Forma-1-en – már az ételekben is mutattak ki szalmonellát

Az ételmintákban is sikerült kimutatni a szalmonellát a Forma-1 helyszínén még a hétvégén történt tömeges ételmérgezés ügyében folyó vizsgálatkor. szerdára kiderült, hogy nem csak a betegek labormintáiból, de már az ételekből is sikerült szalmonellát kimutatni. Korábban az ételek baktériumos szennyezettsége okozott nehézséget, mert elnyomta a szalmonella baktériumokat, további tenyésztéseket kellett végezni.

Szabó Enikő, megbízott regionális igazgatóhelyettes, az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az eddig megvizsgált emberi minták és a szerdára elkészült három ételminta elemzés alapján már kijelenthető, hogy a betegek és az ételek is szalmonellával fertőzöttek. A legfontosabb feladat most az, hogy a szalmonella bacterium pontos típusát meghatározzák, ez bizonyítaná, hogy a betegek az ételtől fertőződtek meg.

Szabő Enikő elmondta, hogy szerdán már csak hét beteg van a Szent László kórházban a hétvégén beszállított ételmérgezettek közül, állapotuk egyre javul.

A Forma-1 mogyoródi helyszínéről szombaton szállítottak be huszonegy beteget ételmérgezés miatt a Szent László kórházba, később még egy beteg érkezett. Az ÁNTSZ munkatársai korábban mindegyiküket meghallgatták és kiderült, hogy mindannyian ugyanannál az ázsiai étkezdénél fogyasztottak.








hirdetés




hirdet�s