Telkekért perelnek – Kártérítést fognak követelni – RTL Klub Híradó

Azért perelnek, hogy tulajdonosok lehessenek. Budapesten 73 kamaraerdei telekbérlő bíróságon támadta meg a XI. kerületi önkormányzatot, amiért – bár szerették volna – nem vehették meg azokat a nyaralótelkeket, amiket már évtizedek óta bérelnek. Az önkormányzat ráadásul felbontotta velük a bérleti szerződést, mert a területen építkezni akar – számolt be az RTL Klub Híradója.

Vásárhelyi Prodán Katalinnak még a szülei ültették a fát, amikor kibérelték a kamaraerdei telket, majdnem harminc éve. Azóta házat építettek rá, ahogy a szomszédok is, és az áramot is bevezették az utcába. Tavaly ősszel kiderült: Vásárhelyiéknek 110 másik bérlővel együtt menniük kell.

A bérlők mindig meg akarták vásárolni a bérleményt, amitől az önkormányzat teljesen elzárkózott. Azt mondták, hogy ez nincs betervezve – mondta Vásárhelyi Prodán Katalin.

Tavaly ősszel azonban a XI. kerületi önkormányzat felbontotta a bérleti szerződéseket, mert a területet hasznosítani akarják. A lakók bírósághoz fordultak. A per most kezdődött el.

Összesen 73-an perlik az önkormányzatot, alig fértek be a tárgyalóterembe. A telküket akarják tovább bérelni vagy megvásárolni. Ügyvédjük szerint, ha egyik keresetüket se fogadja el a bíróság, kártérítési igényt nyújtanak be. Az önkormányzat által elkészített szakértői véleményben is kalkulálnak a kártérítés összegével – tette hozzá Radovics Csilla.

Az önkormányzatnál nem nyilatkoztak. Molnár Gyula polgármester még ősszel azt mondta: döntésük végleges.

A per novemberben folytatódik.