Teljesült a nagy álom, de nem elég

Akt.:
Teljesült a nagy álom, de nem elég
Teljesült a nagy álom, de nem elég
Miskolc – „Amíg nem érem el azt, amit kitűztem magamnak, addig mindig hajt valami előre.”

Melbourne adott otthont a 2015-ös Arnold Classicnak, az 1989-ben kezdődött sorozat névadója Arnold Schwarzenegger. Az idei, háromnapos számtalan versenyt és szakmai előadást felvonultató viadalon a fekvenyomók küzdelmeiben dobogóra lépett a miskolci Mészáros László is. A sokszoros világ- és Európa-bajnok sportember Ausztráliában sem talált legyőzőre, három jó gyakorlatot bemutatva, végül 290 kilogrammos teljesítménnyel aranyérmet szerzett.

Az Arnold Classic aranyérmével elért egy olyan szintre Magyarországon, mint ezelőtt még senki. De amit eddig elért, azt is nehéz lesz a fekvenyomó szakágban túlszárnyalni. Keveset tudunk viszont a kezdetekről.

Mészáros László: Hétéves koromtól atlétizáltam, majd ahogy lenni szokott átcsábítottak Hejőcsabára focizni és ott is ragadtam 16 éves koromig. Utána jött a küzdősport, a moziban mentek a Bruce Lee filmek mi meg mentünk karatézni. Aztán a szomszéd lépcsőházban nyílt egy fittnes-terem, ahová 18 évesen mentem le először edzeni. Akkor 74 kiló voltam és az első edzésemen nyomtam 100 kilót fekve, ami igen csak jó eredménynek számított. Ehhez persze kellett az, hogy előtte is becsülettel tettem a dolgom az edzéseken, így erős voltam.

Aztán ez mind a mai napig tart…

Mészáros László: Az összes barátom odajárt edzeni, így nemcsak a tréningről szólt a történet. Abban az időben nem voltak még az okostelefonok, nem volt ennyire televízió, internet függő a fiatalság, hanem ott találkoztunk és a sportolás mellett jókat beszélgettünk. Mögöttem volt már hét év edzés amikor 1993-ban eljött az első versenyem, az első magyar bajnokságom, ahol a 82,5 kilogrammos súlycsoportban 192,5 kilót nyomtam, amivel rögtön országos csúcsot döntöttem. Csak jelzem, az idei magyar bajnokságon nem nyomtak ennyit…

Akkoriban volt szakirodalom, úgymond segítség, vagy a saját feje után ment az ember? Hiszen most nem nehéz például edzésterveket letölteni a világhálóról.

Mészáros László: Akkoriban Miskolcon a legjobb fekvenyomó Parázs Miklós volt. Amikor komolyan elkezdtem ezzel foglalkozni az ő segítségét kértem. Volt egy alap edzésterv, aztán ő mondott hozzá különböző praktikákat. Versenyeztünk is egymás ellen Mezőkeresztesen, Mezőkövesden, Tiszaújvárosban… Persze az idő múlásával a világ is kinyílt, úgyhogy többféle edzésmódszerrel is megismerkedtünk.

Van olyan módszer ami „sajátnak” mondható?

Mészáros László: Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig fontosnak tartottam, hogy kinek milyen az alkata, mit bír, ehhez jó érzékem van. Magamból kiindulva, érzem, hogy az edzésen milyen állapotban vagyok, ugyanez igaz azokra is, akiknek az felkészülését felügyelem. Ehhez rendeljük hozzá az adott napra a munkát, mert mindenkinek lehet jobb és rosszabb periódusa, de attól is függhet például a terhelés, ki mennyit evett aznap. Egy jó edzőnek azt is látnia kell, hogy adott pillanatban ki milyen erő- és mentális állapotban van. Ezek a dolgok a „sajátjaim”, az elmúlt évek tapasztalatai segítettek hozzá.

Visszatérve a versenyekre, sorra jöttek az egyre jobb eredmények. Nem sokan győzték le, emlékszik az elejéről ilyenre?

Mészáros László: Akkor még powerliftingben indultam (ez három versenyszámot, a fekvenyomást a guggolást és a felhúzást takarja – a szerk.) és 5 kilóval kaptam ki Mengyi Rolandtól, aki most országgyűlési képviselő. Az összesítésben ő volt a jobb, de a fekvenyomásban én nyertem… Végül maradtam ennél a szakágnál, mert ez ment nekem. Aztán jött 1993-ban az első világbajnokság Budapesten, ott hatodik lettem: ekkor döntöttem el, hogy én akarok lenni a világ egyik legjobb fekvenyomója. 1999-ben Győrben az Európa-bajnokságon aztán eljött az „én időm”, akkora érett be teljesen a befektetett munka hiszen húsz kilóval vertem ellenfeleimet: a 100 kilogrammos súlycsoportban 264,5 kilós világcsúccsal nyertem.

Onnantól nem volt megállás, számtalan viadalon lépett dobogóra. Mindet számon tartja?

Mészáros László: Igazából nem, de lehet egyszer majd összeszámolom… 2005-ig kevesebben vettem vészt, aztán amikor átmentem a profik közé akkor már sokkal többön, éves szinten olyan tíz biztosan volt. Több szövetség van, több lehetőségünk volt nemzetközi szinten is megmutatni magunkat.

Milyenek a profi szövetségek?

Mészáros László: A mi profi szövetségeink is olyanok mint például a boxban. Vannak erősebbek és gyengébbek, illetve fogalmazzunk úgy világszinten jobban elismertek és kevésbé elismertek. Volt olyan nemzetközi szövetség, amit mi magyarok „hoztunk fel”, szinte minden súlycsoportban magyar volt a világcsúcstartó.

A profi szó szerint profi, ha mondjuk például a rendezést, szállást, ellátást vesszük figyelembe?

Mészáros László: Ez igazából sosem szövetség, hanem rendező függő. Ha valaki olyan rendezi aki mondjuk az adott városban már versenyzőként letett valamit az asztalra, nyilván rendezőként is le fog és segítséget is kap hozzá. Én is voltam már olyan nagyobb versenyen ami bőven hagyott kívánni valót maga után, de olyan kisebben is, ami előtt le a kalappal.

Ha már a rendezésről van szó, az sem idegen terület, hiszen több megméretésnek volt a főszervezője.

Mészáros László: Szeretek versenyt rendezni. Mivel még én is aktív vagyok, nyilván sokkal jobban az indulók szemszögéből látom az egészet, és ennek szellemében alakítom ki a programot és minden egyéb olyan háttér dolgot, ami hozzátartozik egy viadalhoz, hogy minden szempontból egész és gördülékeny legyen.

Az is plusz erőt adhat, hogy a családban megvan az utánpótlás…

Mészáros László: A fiam is versenyez, igaz most egy félévet „lazított” a tanulás miatt, amit nagyot fontosnak tartok, szerencsére ő is így gondolkodik. Legyen a sport mellett egy biztos munkahelye, amire lehet hosszútávon építeni.

Rengeteg versenyen, országban megfordult. Van legkedvesebb vagy legemlékezetesebb ezek közül?

Mészáros László: Mindenképp az első között van a 2013-ban az oroszországi Arhangelszkben megrendezett Battle of Champions amit ugyancsak sikerült megnyertem. A meghívásos viadalon a világ tíz legjobb fekvenyomója között én lettem a Bajnokok Bajnoka. Azok a viadalok is jobban megmaradtak, amikor a végén, a harmadik fogásra dőlt el, hogy ki lesz a győztes. Nyilván azért, mert akkor van izgalom, nem úgy, mint amikor azt látod és érzed, hogy már az elsőre nyomott súllyal is nyersz, és „csak” magaddal versenyzel a végéig. Egyébként van olyan verseny amikor az a cél, hogy rekordot nyomj, mert mondjuk olyan a hangulat, és van olyan, mint például a mostani Arnold Classic, amikor az a cél, hogy nyerj. De a mostani ausztrál viadal is nyilván emlékezetes marad: természetesen a névadó Arnold Schwarzenegger is részt vett az rajta. Nagyon közvetlen volt lejött a power-zónába, és sok sikert kívánt mindenkinek – aki ezen a verseny bármilyen sportágban elindult – a példaképe.

Szinte mindent elért amit el lehetett: Európa- és világbajnok, világcsúcstartó, de minden évben azt látom, hogy mintha mindez meg sem történt volna. Jön a következő idény a következő versenyekkel… Mi motiválja még?

Mészáros László: – Az Arnold Classic volt a nagy álmom, hogy megnyerjem. Megtörtént, de nincs az bennem, hogy elégedett lennék, mert nem olyan eredménnyel lettem első, amivel szerettem volna… Amíg nem érem el azt, amit kitűztem magamnak, addig mindig hajt valami előre és tudom, hogy még mindig többre vagyok képes.

Pásztor Attila








hirdetés