Teljes menetfelszerelésben a tizennyolcadik emeletre Miskolcon

Akt.:
Célba érkezés a 18. emeleten
Célba érkezés a 18. emeleten - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Dupla súllyal lépcsőzött az abszolút győztes, így készült a megmérettetésre.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén is megrendezte a megyei szintű tűzoltó lépcsőfutó bajnokságot pénteken délelőtt.

Fejben nagyon össze kell rakni egy ilyen versenyt.” – Pauska Krisztián

Igazi erőpróba

A Szentpéteri kapu 70. szám alatti, húszemeletes épületnél kijelölt rajtvonalhoz álló versenyzők feladata az volt, hogy teljes védőfelszerelésben, légzőkészülék használatával minél rövidebb időn belül felfussanak a tizennyolcadik emeletre.

Nagyban ment a viccelődés, miközben a tűzoltók készülődtek a nem kis erőpróbára. Többen vetettek be kisebb trükköket, így például volt, aki bedugaszolta az orrát és kézről kézre járt a széles ragasztószalag, amivel a bakancs fűzőjét, a nadrág szárát és derekát ragasztották le, hogy ne akadályozzon a futásban. A készülődök között találtuk Magyar Károlyt, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság főtörzs­zászlósát, akit márciusban mutattunk be, mint sportért rajongó, jó eredményeket elérő tűzoltót, aki már Német­országban is szerepelt lépcsőfutó versenyen.

– Most speciálisan nem készültem erre a versenyre, a szokásos futás- és kerékpáros adagot emeltem kicsit. Valószínűleg két perc feletti idő fog sikerülni, a középmezőny elejére várom magam – árulta el kérdésünkre. A verseny abszolút favoritja idén is Pauska Krisztián, tiszaújvárosi tűzoltó volt, aki helyben is elhódítja általában az abszolút győztesi címet, de az országos versenyt is hétszer nyerte már meg. A futás után elmondta, elégedett az idejével, de ennél jobbat is tudott már teljesíteni.

– Az elején egy kicsit túlságosan belekezdtem, és elfogytam a végére, fejben nagyon össze kell rakni egy ilyen versenyt, és nem szabad, hogy elvigyen a hév. A felkészülés során az itt hordott súly duplájával szoktam lépcsőzni, így ilyenkor könnyebnek érzem a felszerelést – avatott be minket az egyébként több sportágat is űző tűzoltó, aki jelenleg fut, bokszol, de kajakozott és triatlonozott is.

ÉM-HI


Irány az országos verseny

A versenyzők a 2018. évi megyei lépcsőfutó bajnoki címért küzdöttek, a legjobbak képviselhetik megyénket az országos versenyen. A végeredmény: 35 év alatti férfi kategória: I. helyezett: Fábián Norbert (Ózdi HTP), II. helyezett: Tircs Gergely (Kazincbarcikai HTP), III. helyezett: Gyuricza Krisztián (Miskolci HTP). 35 év feletti férfi kategória: I. helyezett: Pauska Krisztián (FER Tűzoltóság Tiszaújváros), II. helyezett: Szabó István (FER Tűzoltóság Tiszaújváros), III. helyezett: György Tibor (Sátoraljaújhelyi HTP). Vezetői kategória: I. helyezett: Lenkó István (Bódvaszilasi KvŐ), II. helyezett: Lőkös Gábor (Miskolci HTP), III. helyezett: Magyar Károly (Miskolci HTP). A verseny abszolút győztesének felajánlott díjat Pauska Krisztián érdemelte ki.