Teljes letámadás: újabb uzsorásokat fogtak el Putnokon!

Akt.:
Ózd, Putnok – Az Ózdi Rendőrkapitányság pár hónap leforgása alatt hét akció során már huszonöt olyan személyt leplezett le és fogott el, akik rendszeres haszonszerzés céljából többek rászorult helyzetét kihasználva, a sértetteket és azok családját súlyos nélkülözésnek tették ki.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának koordinálásával – rövid idő leforgása alatt június 7-én már a hetedik (előzőek: 2010. november 16., 2011. február 8. és 16., március 7., április 19., május 02.) úgynevezett uzsorás akciót hajtotta végre a rendőrség.

Az újabb rajtaütés eredményeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Szolgálatának hathatós segítségével ezúttal 4 putnoki uzsorás (2 nő, és 2 férfi) kezén csattant a bilincs. Az Ózdi Rendőrkapitányság velük szemben jogosulatlan pénzügyi tevékenység, uzsora bűncselekmény és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A hatóság a bűnügyi őrizetbe vett tettesekkel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

A gyanúsítottak egyik férfi tagja eddig tíz, míg társa két alkalommal volt büntetve, a két nő még büntetlen előéletű.

Az eljárás eddigi adatai szerint a putnoki uzsorások 2009-től több sértettel is aránytalan mértékű szóbeli szerződést kötöttek, amelyek során a kölcsön adott pénz többszörösét kellett az adósoknak visszafizetniük. Azokat a sértetteket, akik nem tudtak törleszteni megfenyegették, illetve családtagjaik megölését helyezték kilátásba. Előfordult, hogy az egyik gyanúsított légfegyverrel lábon lőtte egyik adósát. Más esetben pedig a családi pótlék teljes összegét vették el áldozatuktól. Másoknak például kávét, dohányt adtak kölcsön, az érintetteknek pedig a bolti ár dupláját kellett visszaadniuk. Az esetekre egyébként jellemző, hogy egy 10 000 forintos kölcsön pár hónap alatt egy millió forintos követeléssé duzzadt.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során többek között olyan füzeteket, illetve feljegyzéseket foglaltak le, amelyekben a „kamatospénzekhez” tartozó nevek szerepeltek, illetve a hozzájuk rendelt összegek – tájékoztatta a Borsod Online-t Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda munkatársa.








hirdet�s