Teljes holdfogyatkozás lesz az éjszaka

Ha nem lesz borult az ég, teljes holdfogyatkozást láthatunk szombatról vasárnapra virradóra. A halványvöröses színű égi jelenséget szabad szemmel is érzékelni lehet.

Teljes holdfogyatkozást figyelhetünk meg Magyarországról szombatról vasárnapra virradóra. A Hold 22 óra 30 perctől fokozatosan tűnik majd el a szemünk elől, és 14 perc alatt bekövetkezik a teljes holdfogyatkozás. A jelenség 73 percig tart, majd a Hold vasárnapra virradóra, 00 óra 58 perckor kezd kilépni a teljes árnyékból és hajnali 2 óra 12 perckor ér véget az égi látványosság. Holdfogyatkozás évente egy-két alkalommal figyelhető meg Magyarországról, de ezek általában csak részlegesek. Ilyen utoljára múlt szeptember elején volt és a következőre majdnem egy évig, jövő február 21-ig kell várni – mondta a Független Hírügynökségnek Zajácz György csillagász, a Magnitudó Csillagászati Egyesület Debrecen (MACSED) elnöke.

A teljes holdfogyatkozás igazán impozáns látvány, amellyel azzal kezdődik, hogy a Hold egyik fele lassan árnyékba borul. Amikor a teljes holdfogyatkozás bekövetkezik, akkor már a színeket is meg lehet figyelni. A Föld légköre ugyanis szűri és szórja a fénysugarakat, így a Holdra is érkezik némi fény, emiatt halványvörösnek, barnásnak látszik majd. Ha az égbolt szombat éjjel nem lesz felhős, a jelenséget szabad szemmel is látni lehet majd, de egy kisebb távcsővel még többet lehet látni belőle- tette hozzá a szakember.








hirdet�s