Teljes holdfogyatkozás június 15-én

Akt.:
Teljes holdfogyatkozás június 15-én
Budapest (MTI) – Hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozás figyelhető meg június 15-én, ráadásul olyan, amely a földárnyék közepén halad át (centrális fogyatkozás), ennek megfelelően az árnyék a szokottnál is sötétebb lesz, viszont a nyári napfordulóhoz közeli időpontnak köszönhetően égi kísérőnk végig alacsonyan lesz látható.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (http://www.mcse.hu) honlapján olvasható, a jelenség kezdetén, a részleges fázisban a Hold még a horizont alatt lesz.
    “A Hold fogyatkozása alatt nagyon szép égi háttér előtt látható majd a Hold, hiszen az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagkép legsűrűbb, tejúti részén jár majd, a Scorpius (Skorpió) és a Sagittarius (Nyilas) között. Ez és a végig alacsony horizont feletti magasság kiváló lehetőséget ad tájképbe komponált, nagyobb látószögű felvételek készítéséhez is. Külön érdekesség, hogy a fogyatkozás közepén a Nap még csupán 10 fokra lesz a horizont alatt, így kis ügyességgel szép alkonyati, majd kékes hátterű képeket is készíthetünk” – hangsúlyozza a Magyar Csillagászati Egyesület.
    A félárnyékos fázis kezdete és a teljes árnyék megjelenése a Hold peremén 19:22-kor még a horizont alatt találja a Holdat, amely már kissé kicsorbulva kel fel a horizonton. A keleti országrészben a Hold kelte 19:35-kor, a nyugati felében pedig 18:45-kor lesz. A Föld árnyéka 20.22-kor lepi el teljesen a Holdat, majd ettől számítva 50 perc múlva éri el az árnyék közepét, azaz a legsötétebb részt. A teljes fogyatkozás 22:03-ig tart, majd 23:03-ig a részleges fázisnak is vége lesz. Újabb egy óra elteltével már a félárnyék is levonul kísérőnk felszínéről.

A hónap végén a Hold naponta más nagybolygóval mutatkozik majd

    A Merkúr a hónap első felében nem látható, de 20. után már ismét kereshető az esti ég alján, röviddel napnyugta után. Láthatósága fokozatosan javul, a hónap végén már több mint egy órával a Nap után nyugszik. A Vénusz még mindig a hajnali keleti ég ragyogó égiteste, a hónap folyamán végig egy órával a Nap előtt kel.
    A Mars az Aries (Kos), majd a Taurus (Bika) csillagképben figyelhető meg. Mintegy másfél órával kel a Nap előtt, így a hajnali keleti ég alján kereshető. A Jupiter ismét jól megfigyelhető a Pisces (Halak), majd az Aries (Kos) csillagképben. Az éjszaka második felében a délkeleti égbolt feltűnő égiteste. Június 5-én hajnalban a Jupiteren két hold, az Io és az Európa árnyékát egyszerre figyelhetjük meg.

Hold, Holdfogyatkozás ©

    A Szaturnusz hátráló, majd június 14-től előretartó mozgást végez a Virgo (Szűz) csillagképben. Az éjszaka első felében észlelhető, éjfél után már nyugszik. Az Uránusz és a Neptunusz éjfél után kel, az éjszaka második felében látható. Előbbi a Pisces (Halak), utóbbi az Aquarius (Vízöntő) csillagképben kereshető meg.
    A hónap végén, 26-tól kezdve a fogyó Hold sarlója a hajnali égen naponta más és más nagybolygóval “mutatkozik”, s a képet a Fiastyúk halmaza is “fűszerezi”. A 26 százalékos  Hold sarló június 26-án a Jupiterrel alkot szép párost, két nap múlva a Fiastyúk mellett 4 fokra halad el az ekkor már 12 százalékos égi kísérőnk, június 29-én pedig a Mars mellett vonul el a csak hatszázalékos égi kísérőnk. Különlegesség lesz a Vénusz és az egyszázalékos Hold sarló találkozója június 30-án reggel 7:36-kor a már nappali égen.








hirdet�s