Teljes felújítás alatt a Mindszenti templom

Minden megújul a Mindszenti templomban
Minden megújul a Mindszenti templomban - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Hetek óta komoly munkálatok zajlanak a Mindszenti templomban és környékén.

A felújításokról Lipcsák János atyát, a Mindszenti Plébánia vezetőjét kérdeztük.

– Időszerűvé vált a templomnak a belső felújítása, ám mielőtt nekiláttunk volna a teljes belső rekonstrukciónak, előtte meg kellett oldani a falaknak a vizesedését – mondta Lipcsák János atya. – Az esővíznek az elvezetését, a szivárgók építésével, illetve a szentély falának szigetelését meg kellett oldani előtte. Párhuzamosan elkezdődött a belső felújítás is és ez jelenleg is tart.

Megtudtuk azt is: a tervek szerint falvágásos technológiával történt volna a falnak a szigetelése, viszont a korabeli építési (a 18. század elején épült a templom) technológiának megfelelően van egy kőből épült fal, aminek megtörtént a vágása. Ebben, egy 10 milliméteres vágatba belehullott a törmelék, annyira gyenge a kötőanyag minősége. Ezzel lehetetlen vált a szigetelés befűzése mindebbe, ezért mást megoldást kerestek.

Minden megújul

– Egy olyan céget kerestünk, akik injektálási módszerrel először megerősítette a falnak a szerkezetét, majd egy szigetelőréteget vitt be a fal belsejébe – szólt a részletekről a plébániavezető, aki beszélt a padlóburkolat cseréjéről is, hiszen újat kap majd a templom. – Ugyanakkor a falaknak és a mennyezeti freskóknak teljes rekonstrukciója, és festése is meg fog történni. Új villamosvezeték rendszer is beépítésre kerül, új fényvetőkkel, reflektorokkal. A hangtechnika és vetítőtechnika is modernebb lesz! Természetesen a templom fa műemlékei megújulnak a szobroktól, a padokon át a szószékig.

– A templom nagy szegénységben, nehéz körülmények között épült, tornyot is utólag építettek hozzá – folytatta Lipcsák János. – Ez egy kis közösségnek, a Mindszenti közösségnek a temploma, ezért nem számítanak freskó csodákra a felújítás idején. Már csak azért sem, mert komoly művészettörténeti és levéltári kutatás előzte meg a restaurálást és ott sem volt nyoma a 20. századinál idősebb freskónak.

A legoptimistább becslések szerint 2016 őszének végére készülnek el a teljes munkálatokkal, ami átcsúszhat 2017-re, amikor is a plébánia 300 éves lesz.

– A gyorsaság az anyagi lehetőségeinktől is függ – tette hozzá.

– Juhász-Léhi István – 








hirdetés