Telepfelszámolás – Kaphat egy másik lakást a Drótos család

Akt.:
A Fidesz-KDNP javaslata megmentheti a rendesen fizető családokat
A Fidesz-KDNP javaslata megmentheti a rendesen fizető családokat - © Fotó: ÉM
Miskolc – Drótosék segítséget kértek az Északtól. Úgy tűnik, már nem kell félniük, lesz hol lakniuk.

A közelmúltban többször is beszámoltunk Drótos Jánosról és családjáról, akiknek a számozott utcákból költözniük kell. Ezzel nem is lett volna gondjuk, de azzal igen, hogy – mivel a MIK-kel kötött bérleti szerződésük lejárt – nem jogosultak cserelakásra. Pár napja még úgy tűnt, 16 év után két kiskorú gyermekükkel utcára kerülnek. Esetük sajnos nem egyedi, a számozott utcákon többen, akiknek nincs tartozásuk, sőt túlfizetésük van, jártak hozzájuk hasonlóan.

Lapunk a miskolci ingatlankezelőnél és az önkormányzatnál is többször érdeklődött, kíváncsiak voltunk, ha jogilag nem is, de méltányossági alapon van-e lehetőség a család, családok segítésére. A választ pénteken Soós Attila, a Fidesz-KDNP frakciószóvivője adta meg, aki beszámolt arról, hogy a lakásrendelet módosítását kezdeményezik. Azt szeretnék elérni, hogy a törvénytisztelő, rendesen fizető bérlők, akiknek a számozott utcákban lejárt ugyan a szerződésük, máshol bérelhessenek szociális bérlakást. Erre hamarosan, még márciusban pályázatot ír ki a város, első körben 80 lakásra – ismertette Soós Attila.

Nem kerülnek utcára

A számozott utcákban eddig 30 lakást ürítettek ki, de a többi is sorra kerül, hiszen az önkormányzat továbbra is elkötelezett a telepfelszámolás mellett. Mindezt Soós Attila, a Fidesz-KDNP frakciószóvivője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.

Ezzel együtt azt is elmondta, hogy azoknak a bérlőknek, akik törvénytisztelők, akik rendesen fizetnek, nincs köztartozásuk, a város továbbra is szeretné biztosítani a lakhatásukat. Ez azért is örömhír, mert lapunk a közelmúltban többször is beszámolt a Drótos család esetéről, akik a Tizedik utca 14. szám alatt élnek, nincs tartozásuk, a MIK-kel kötött bérleti szerződésük azonban február 28-án lejárt, ezért cserelakásra nem jogosultak. A kilakoltatási moratóriumnak is vége, így néhány nappal ezelőtt még azt gondolták, két kiskorú gyermekükkel az utcára kerülnek. Most viszont úgy tűnik, a helyzetük megoldódott.

A frakciószóvivő pártja javaslata kapcsán elmondta: „A városvezetés társadalmi felelősségvállalása tovább terjed a jogszabályoknál, ezért a lakásrendelet módosítását kezdeményezzük. Ennek értelmében a családok, akiknél a bérleti szerződés lejárt, de rendezett életet élnek, törvénytisztelők, nincs köztartozásuk, pályázhassanak szociális bérlakásra. Az első körbe 80 ilyen ingatlant szeretnénk bevonni, de ha szükséges, akkor újabb lakásokkal bővítenénk a kört.” Ez a pályázat elsősorban a számozott utcák lakóit érintené, és előreláthatólag ezt már márciusban kiírhatja az ingatlankezelő. „Elvárható, hogy ezek az emberek rendezettebb körülmények között éljenek, mint most” – fogalmazott. Azt azonban hangsúlyozta, helyben, azaz a számozott utcákban található házakra senkivel nem kötik újra a bérleti szerződést.

A Drótos család esetét külön kiemelte a frakciószóvivő, elmondva, hogy utánajárt az esetnek, így tudja, jövedelmi viszonyuk megengedi, hogy sikeresen pályázzanak. Majd ígéretet tett arra, hogy az átmeneti időszakban sem kerül utcára a család.

ÉM-NSZR


“Megszámozott” napok

Miskolc – Drótoséknak menni kell, de továbbra sem tudják, hova. Ráadásul a kilakoltatási moratórium is lejárt. tovább »

Élet a “napos oldal” mögött

Miskolc – A miskolci önkormányzat tavaly hirdette meg a telepfelszámolást, ami a számozott utcákat is érinti. Akkor csak találgatás folyt arról, hogy a telep elbontása a stadionrekonstrukció miatt vált sürgőssé. Februárban azonban megjelent a kormányrendelet, ez már több mint találgatás, hiszen kijelöli azokat a területeket, amelyek részei a fejlesztésnek, így a Tizedik utca is, ahol a Drótos család lakik. A tartozások melletti kipontozott rész kihúzva, vagy nulla van odarajzolva. A családnak mégis menni kell. Hogy hova, arra egyelőre nincs válasz. tovább »




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s